HU EN
FőoldalHistoria Naturalis Museologica – Légyölő galóca

Historia Naturalis Museologica – Légyölő galóca

A mellékelt felvételen szereplő látványos gombamodell-csoportot VI. 2010. 5. leltári számon tartjuk nyilván a Déri Múzeum természetrajzi gyűjteményének 3. számú leltárkönyvében. A leltár  bejegyzése szerint ez a különös gonddal installált, kézzel festett gipszmulázs – hét másik hasonlóan igényesen elkészített gombamodell társaságában – 1987–88-ban került intézményünk naturália-gyűjteményébe.

A Debrecenben és a város földrajzi környezetében előforduló bazidiumos kis-, közepes- és nagy termőtestű gombák élőhelyi modelljeit Lovas Márton Levente muzeológus, a Természettudományi Osztály akkori vezetője kérésére, javaslatára vásárolta meg a Déri Múzeum. A mikorrhizás (vagyis gyökérkapcsolatban élő), illetőleg szaprobionta (azaz korhadéklakó) élőlényeket ábrázoló tárgyak ügyeskezű alkotója a fővárosi preparátor-restaurátor Zilahy Ferenc volt, aki a Természettudományi Múzeum munkatársaként dolgozott.

Ebben a kis darabszámú kollekcióban – magyar elnevezéseik szerint – erdőszéli csiperke, mezei tölcsérgomba, sárga kénvirággomba, világító tölcsérgomba, nagy őzlábgomba, ízletes vargánya, gyilkos galóca és az alábbiakban bővebben tárgyalt légyölő galóca modellcsoportjai találhatók meg. Talán ez utóbbi sikerült a leglátványosabbra közöttük, ezért is esett választásom az aktuális 'digitális leírókarton' elkészítésekor erre az esztétikus megjelenésű, feltűnő színvilágú, ám erősen toxikus hatású gomba preparátumára.

A légyölő galóca [Amanita muscaria (L.: Fr.) Hooker] sajátos habitusú egyedeire leginkább fenyvesekben (telepítettekben is), valamint savanyú talajú lomberdei növénytársulások talajszintjén bukkanhatunk. Igaz, nem ilyenkor, hanem az év második felében, főleg késő nyáron és ősszel. A gomba viszonylag könnyen felismerhető a termőtest alsó részét képező galléros tönk (truncus) fehér színéről és a rikító skarlátvörös, narancsvörös, esetenként cinóberszínű kalap (pileus) jellegzetes rőt tónusáról, amit az ún. általános burok (velum universale) pikkelyszerű, fehér foszlányai pettyeznek.

 

Gombamodell. Fotó: Lukács Tihamér

 

A Déri Múzeum állandó természetrajzi kiállításán is látható hattagú galócacsoporton a súlyosan egészségkárosító gomba egyedfejlődésének több egymást követő stádiuma is megfigyelhető a fiatal, még gömbölyded termőtestű juvenilis példányoktól a domború, félgömbszerűen boltozott, illetve később laposan kiterülő kalappal rendelkező kifejlett gomba-individuumokig. A preparátum ovális, fából készült talpazatán a gomba micéliuma (hifák szövedéke) által átszőtt vékony talajréteg is látható, melyet az élőhelyi hitelesség jegyében lehullott, megsárgult levelekkel, talajlakó mohák apró párnácskáival és különböző korhadó növényi maradványokkal díszített a restaurátor-mester.

A faj magyar neve a gomba mérgező voltára utal. A régebbi időkben – más hatásos rovarölőszer hiányában – a begyűjtött gombákból készített cukros (cukrozott) lével írtották a nyaranta óriási tömegben megjelenő házilegyeket. A "légygomba" kalapját, illetve a belőle tört darabokat cukorral hintett vízbe vagy mézzel kevert tejbe mártották, ami a benne lévő illóanyagok miatt szomorú végzetük felé vonzotta a legyeket és más kétszárnyúakat. Lippay János (1606–1666) kertészeti író  a 17. században így írt gazdasági naptárában a légyölő galócáról: "Az legyek meghalnak egy vörös gombátul, aki az erdőkön terem, ha megvagdalják s egy tálban tészik, tejjel megöntik, ha abban esznek; de oly helyre tegyék, ahol az eb vagy macska ne ehessék benne, mert az is meghal tüle."

A nagyenyedi Bethlen Kollégium (és a debreceni Magyar Kir. Tisza István Tudományegyetem) egykori természetrajztanára, Szilády Zoltán (1878–1947) szerint Szibéria és a Kamcsatka-félsziget ősnépei között mint hallucinogén szer volt ismert ez a gomba, illetve a belőle előállított főzet. Más szerzők is rendre megemlítik, hogy az északkelet-ázsiai természeti népek sámánjai és varázslói rituális, eufóriát kiváltó és tudatmódosító kellékként alkalmazták az ottani fenyő- és nyírerdőkben termő légyölő galócát titkos szertartásaik során. A felhasználásnak ezeken túl még léteztek olyan extrém formái is, amelyek nem tűrnék el a múzeumi nyomdafestéket, ezért inkább kihagyom rövid ismertetőmből.

Ma már köztudomású, hogy ennek a gombafajnak a környékünkön is honos képviselői erős idegmérget tartalmaznak, ezért elfogyasztásuk az emberre nézve súlyos egészségügyi ártalommal, tudatzavarral, esetenként – nagyobb dózisban elfogyasztva – végzetes, letális következményekkel járhat. A gombában levő mérgező vegyületek (muscimol, iboténsav) hatására kóros hallucinációk és víziók léphetnek fel. A témával foglalkozó irodalom szerint az ilyen típusú gombamérgezés esetén az idő és a tér érzékelésének normál, egészséges állapota fokozatosan megbomlik, a közöttük lévő határok elmosódnak, s sérülést szenved a magasabbrendű idegtevékenység egysége, integritása. A mortalitást 10–20 %-ra teszik a források.

Debrecen és környéke fungiájával (gombavilágával) aránylag későn kezdtek el foglalkozni a botanikus szakírók. "Lopvanőszők" gyűjtőnév alatt a Diószegi-Fazekas szerzőpáros ugyan már a gombákról is hírt adott a Magyar Füvészkönyv lapjain (1807), ám a valódi mikológiai kutatások csak Hazslinszky Frigyes (1818–1896) debreceni működésével indultak el. Később a kecskeméti főreáliskolai tanár, Hollós László (1859–1940) a Debrecen-Halápon előforduló pöffetegeket, a pallagi Gazdasági Akadémia tanára, Rapaics Rajmund (1885–1954) pedig a Nagyerdő növényeit (és az akadémia kertészetében termesztett fitokultúrákat) károsító alacsonyabbrendű (mikroszkopikus) gombaszervezeteket tanulmányozta. Rapaics nyomában más pallagi tanárok (pl. Göllner János és Gulyás Antal) is elmélyültek a növénykórtan mikroszkopikus gombavilágában, ám a legnagyobb eredményeket nem ők, hanem Ubrizsy Gábor (1919–1973) tudta felmutatni ezen a téren. Ő tárta fel a Betuletum (Nyírség), s benne településünk közvetlen környékének gombavilágát is. "A Nyírség gombavegetációja" c. 1941-ben Debrecenben megjelent munka – ami Ubrizsy doktori értekezése volt – a Déri Múzeum állandó természetrajzi kiállításán eredetiben megtekinthető. Ugyancsak ezen a tárlaton látható a képünkön szereplő Amanita muscaria gombamodell is.

A múzeum természettudományi gyűjteményében két korábbi munkatársunk: T. Horváth Ildikó (1944–2011) és Ötvös János (1911–1991) is élénken érdeklődött a magasabbrendű gombák világa iránt. Amíg az előbbi szép fényképfelvételeken, utóbbi színes akvarelleken örökítette meg az általuk oly jól ismert heterotróf anyagcseréjű élőlényeket. Ötvös János viszont nem csupán lerajzolta a terepen megfigyelt gombákat, hanem papírlap vékonyságú metszetek formájában ki is preparálta az általa akkurátusan begyűjtött típuspéldányokat. Az Ötvös-féle mikológiai tudományos kollekció ma jelentős értéke a Déri Múzeum természetrajzi gyűjteményének.

 

 

Mező Szilveszter

biológia tanár, főmuzeológus

 

Felhasznált és ajánlott szakirodalom:

- Bartha Dénes: A Nyírség gombavilágának kutatói. A mikológiai kutatások egy évszázada (1842–1943). Jósa András Múzeum Évkönyve 1990–1992. 325–333. pp.

- Précsényi István: Telepes növények. Thallophyta. KLTE Növénytani Tanszék, Debrecen, 1989. 45–46. pp.

- Rapaics Rajmund: A légyölő-galóca. Természet, 1934. 58–59. pp.

- Rácz Lajos: A gombamérgezés diagnosisa. Orvosi hetilap, 1938. 15–16. pp.

- Simon Tibor (szerk.): Baktérium-, alga-, gomba-, zuzmó- és mohahatározó. Tankönyvkiadó, Budapest, 1991. 403–475. pp.

- Szilády Zoltán: Növénytan. Földes Ede Könyvkereskedő Bizományában Nagy-Enyeden, 1918. 130. p.

 

További Historia Naturalis Museologica bejegyzések a linkre kattintva érhetőek el.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2022
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu