HU EN
FőoldalKiállításokA Csillagos Ég Lakói

A Csillagos Ég Lakói

A Csillagos Ég Lakói címet viselő régészeti tárlatunkon a halál általános képét vázolták fel az alkotók. Ez a kiállítási egység három fő részből áll.

1. A látogatók egy téli, ködös erdőben tett séta során ismerhetik meg az elmúlt tízezer év halálhoz kötődő általános emberi és társadalmi jelenségeit. A bemutatott leletek Hajdú-Bihar megye területén kerültek elő.

 

2. A terem közepén egy Életfa belsejében berendezett – általunk megalkotott –  „Halálszentélyben” emeljük ki a halotti kultusz általános jelképi formáit: a búcsúzást, az utazást, az emlékezést, az ezeket megjelenítő tárgyakkal.

 

3. Az Életfából a galérián lévő égi szférába feljutva egy egyiptomi sírkamrába lép a látogató. Az égben lévő sírkamra a halállal kapcsolatos emberi fantázia egyik történetileg hiteles képét ábrázolja szimbolikusan: a halottak égi lakását, azaz a Csillagos Ég Lakóit.

 

A múzeum gyűjtőterületén főként az elmúlt húsz évben végzett ásatásaink eredményeit mutatja be a tárlat, sajátos nézőpontból. Időbeli keretei a középső neolitikumtól a magyar honfoglalás koráig terjednek. A  kiállítás a  szokásokon és a tárgyi emlékeken túl a temetkezéshez, a halálhoz, valamint a túlvilághoz kötődő szellemi hátteret, elképzeléseket is bemutatja. Ezen a ponton kapcsolódik a régészeti kiállításhoz a Déri Múzeum egyedülálló egyiptomi gyűjteménye. Ezt egy egyiptomi főúri sírkamrában ismerhetik meg a látogatók.

Bővebb információt a kiállítási egységről a Régészeti Tár honlapján ide kattintva találnak.

 

Jegyárak

Teljes árú belépőjegy
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum, Debreceni Irodalom Háza)
1800 Ft/fő
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum, Debreceni Irodalom Háza)
900 Ft/fő
6 éven aluliaknak
Ingyenes
70 év felettieknek
Ingyenes
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum, Debreceni Irodalom Háza)
3500 Ft/ Család
Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként)
5000 Ft/Csoport

Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /139-es mellék

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2021
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu