Néprajzi Gyűjtemény

A 20. század elején a múzeum néprajzi gyűjteményébe – hiszen ekkor még kizárólag városi múzeum – elsősorban olyan tárgyak kerültek, amelyek a debreceni cívisek, kézművesek tárgyi kultúráját reprezentálták. Zoltai Lajos következetesen gyűjtötte a kézműipari együtteseket (a kézművesek termékeit és szerszámait), ezen túl a debreceni és nádudvari kerámiából kialakított kollekció is szisztematikus gyűjtőmunkájára utal. Ecsedi István munkásságának eredményeként a hortobágyi pásztorélet, valamint a tiszántúli halászat és vadfogás tárgyi világával tágult a gyűjtemény. Az 1930-as évek végéig a néprajzi tárgyak több mint 90 százaléka Debrecen város közigazgatási területéről, illetve közvetlen környezetéből származik, a fennmaradó hányad pedig érzékletesen jelzi a város gazdasági és kulturális kapcsolatainak irányát, amely elsősorban a tágabb alföldi régió, illetve Erdély felé mutat.

Alapvető és hosszú távra szóló változást jelentett a néprajzi gyűjtemény életében az, hogy 1938-ban Déri György népművészeti magángyűjteményét Debrecen városának ajándékozta. Hatására megváltozott a gyűjteményen belül az egyes tárgycsoportok tematikai aránya, hiszen jelentősen megnövekedett a népművészeti tárgyak száma, ezentúl földrajzi határa is kiszélesedett. A Déri György-gyűjtemény kiállításához az 1940-es évek elején Lükő Gábor végzett kiegészítő gyűjtéseket Erdélyben és a Kárpátalján, többek között Csíkmadarason, Domokoson, valamint Alsóapsán. A háborús években és az azt követő időkben a gyarapodás mérséklődött. Az 1950-es években Béres András végzett szisztematikus tárgy gyűjtést, a folklór és a népművészet területéről is számos jól adatolt, értékes darabbal gazdagította a gyűjteményt. Figyelemre méltó többek között a nádudvari fazekasság akkori „kortárs” állapotát reprezentáló gyűjtése.

Az 1960-as 70-es évek a tárgy gyűjtés extenzív szakaszának tekinthető. Varga Gyula tevékenységének eredményeképpen nagyobb tárgykollekciók, gazdasági eszközök, paraszti háztatások felszereléseinek széles köre, teljes műhelyberendezések kerülnek ekkor a gyűjteménybe. Ebben a korszakban szerezte meg a múzeum Kerékgyártó Sándor debreceni mézeskalácsos mester műhelyének és boltjának teljes berendezését (1000 darab műtárgy). Közel húsz év alatt a gyűjteményben őrzött tárgyak száma megduplázódott.

A számszerű gyarapodás az 1980-90-es években lelassult, ugyanakkor az országhatáron túlról származó, elsősorban népművészeti jellegű tárgyak is szép számmal kerültek be a gyűjteménybe. Legnagyobb számban a hagyományos viseletet őrző területekről származó komplett viseletegyütteseket szerzett meg ekkor a gyűjtemény, így például a Dunántúlról decsi és hosszúhetényi, valamint a határon túlról Kalotaszegről, Székről, és Zoboraljáról női öltözeteket. Kuriózumnak tekinthető a Tolna megyei Mözs településről származó hagyományos, de meglehetősen polgárosult német nemzetiségi viseletek kollekciója.

A 2000-es évek elejétől pályázati támogatás segítségével Erdélyből festett bútorok, Kabáról alföldi parasztpolgári bútorok vásárlására nyílt lehetőség. Szintén pályázati támogatásnak köszönhetően több lépésben sikerült megvásárolni dr. Bódi István magángyűjteményét, amely közel 2000 népművészeti értékű tárgyat tartalmaz, legnagyobb részben népi kerámiát. Ezzel párhuzamosan került a múzeum őrzésébe dr. Sipos József hasonló méretű és jellegű magángyűjteménye, mely Debrecen város tulajdona, s letétként helyezték el a néprajzi gyűjteményben. Mindkét magángyűjtemény elsősorban Erdély területén gyűjtött tárgyakat tartalmaz. 

A tárgy gyűjtési koncepció változását jelzi, hogy ebben az időszakban már az autentikus néprajzi tárgyak mellett a jelenkori tárgyi világokból is kerülnek a gyűjteménybe kollekciók, így például a MaDok program keretében hétköznapi hortobágyi pásztor öltözetek, vagy igen értékes az a textil anyag, amely az egykori Háziipari Szövetkezetben, Kányásy-Holb Margit tervei alapján készült szőtteseket tartalmazza.

A néprajzi gyűjteményben őrizzük Déri Frigyes 350 darabos néprajzi grafikai gyűjteményét is, amelyet még 150 darab néprajzi archív fotó is kiegészít.

A műtárgyak mellett közel 4 ezer tételes adattárat, 5 ezernél több felvételt tartalmazó diapozitív tárat, valamint hang és videó felvételeket is gondozunk, ezek jelentős része ma már digitalizált formában is hozzáférhető.

Jelenleg szintén a gyűjtemény leltárában szerepelnek még Nagy Jenőnek a 20. század második felében a Hortobágyon készített forrásértékű analóg fotói és feleségének ugyanekkor készített diapozitívjai. Ennek a gyűjtemény egységnek a digitalizálását, tudományos feldolgozását most végezzük.

Magyari Márta

A képre kattintva galéria nyílik meg