HU EN
FőoldalTárgymesék – Virágba borult a szegények ezüstje

Tárgymesék – Virágba borult a szegények ezüstje

A háborús események ellenére a Déri Múzeum 1915-ben is folyamatosan gyarapította gyűjteményét. Löfkovits Artúr igazgató javaslatára az intézmény kapcsolatba lépett a Hadsegélyező Egyesülettel, és engedélyt szerzett arra, hogy a háborús fémgyűjtésnél bekerülő tárgyakat a múzeum munkatársai átvizsgálhassák, és a muzeális értékűeket megszerezhessék. Így sikerült többek között hat ónkannát is megmenteni a pusztulástól, s így kerülhetett a múzeumba a képen látható darab is.

 

 

A 16-17. században az ónedény elterjedése miatt jöttek létre az ónöntő céhek. Az ország három részre szakadásának idején a hódoltsági területen a 16. század közepéig tartó fejlődés megakadt. Így érthető, hogy az ebben az időszakban kiteljesedő ónöntés inkább a felső magyarországi és erdélyi területeken vált jellemzővé, s itt jöttek létre legkorábban az ónöntő céhek is. A fényesített ónedényeket gyakran nevezték a szegények ezüstjének. Ezek a használati tárgyakat a 17-18. században az arisztokrata udvarokban ugyanúgy kedvelték, mint a városi polgárság körében.

A 18. században a jobbágy, paraszti hagyatéki leltárakban is említik őket. A céhek is jelentős számban őriztek ónkannákat, tálakat, poharakat. A református egyház különösen kedvelte az ónedényeket, a nagyobb méretű kannákat az úrvacsora osztásakor is használták.

A kor általánosan elterjedt keleti eredetű virágmintái díszlenek az edényeken, a gránátalma, rozetta, szegfű, tulipán különféle levelekkel látható, melyek közül az akantuszlevelek a legváltozatosabbak.

 

 

Az itt bemutatott kannát is rendkívül dúsan díszítették. Henger alakú, felfelé keskenyedő, harang alakú talp jellemzi, alsó felén körbefutó egyszeres borda található. Hasán öt függőleges mezőben két oldalt „S” alakú száron stilizált rózsa látható. Közepén három mezőben kétszeres „s” alakú indák között stilizált virágok. Fedele hiányzik, fülénél barokk motívum, s finoman kidolgozott levéldíszek találhatók.

 

Ormosi Viktória

 

Első megjelenés 2021. február 8-án a Déri Múzeum Hírei között. Link

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu