HU EN
FőoldalA Hónap Érme – 2021 Május

A Hónap Érme – 2021 Május

A Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Hajdú-Bihar Megyei Szervezete jogelődjének az 1925-ben alakult, 1926-ban tagszervezetként is elismert Magyar Numizmatikai Társulat debreceni csoportját tekinti. Eszerint időszerű megemlékeznünk a 95 éves évfordulóról egy olyan egyedülálló éremsorozat segítségével, melyre méltán lehet büszke a debreceni szervezet. Így 2021 májusában a Hónap Érmének a MÉE HBM által kiadott Erdélyi Fejedelmek sorozat bronz záróérmét választjuk.

Az alapítást követően a város polgárai vállaltak vezető szerepet a csoport munkájában, mint Greiner Mihály (1876–1955) kereskedelmi iskolai igazgató, vagy Kanabé Dezső (1878–1950) polgári iskolai igazgató. A tagok között múzeumi dolgozók, Zoltai Lajos, Sőregi János, vagy az ifjú Balogh István mellett nagypolgárokat is találunk, például Thamássy Lajost vagy Sesztina Jenőt. A kezdetben helyhiánnyal küszködő csoportot több mint tíz éven át a Déri Múzeum látta vendégül. A kommunista hatalomátvétel sajnos ezt a civil szervezetet is eltörölte, 1950-ben éppen múzeumunkban mondták ki feloszlásukat. Nem hivatalosan azonban már legkésőbb 1952-től összejártak a tagok, 1956-tól pedig a MNT is számot adott működésükről. A rezsim enyhülésének következtében 1975. május 14-én a társulat Debrecen Város Tanácsának Művelődésügyi Osztálya támogatásával emlékezhetett meg a csoport megalakulásának 50. évfordulójáról.

Nagyszabásúra sikerült a 60. évforduló megünneplése is: 1985. október 26-án a Déri Múzeumban Déri Frigyes gyűjteményéből Erdély pénzverése címmel kiállítás nyílt,  A 16–17. századi magyar pénzverés és nemesfémbányászat címmel pedig konferenciát is szerveztek. A 60 és a 65 éves fennállást egy éremsorozat kiadásával kötötték össze, mely 1982-ben indult meg és 1990-ben zárult.

Az erdélyi fejedelmeknek emléket állító 15+1 darabos sorozat remekül kapcsolódik a Déri Múzeum numizmatikai gyűjteményéhez és Debrecen város történetéhez. János Zsigmondtól kezdve Bethlen Gáboron át II. Rákóczi Ferencig készültek a fejedelmekről emlékérmek 42,5 mm-es átmérővel, ezüstből és bronzból. A portréknak eredeti tallér és dukát veretek szolgáltattak mintát. Ez alól Székely Mózes fejedelemé kivétel, akinek arcmását az éremművész képzelete formázta meg. A sorozatot 1990-ben egy 70 mm-es záróéremmel, és a II. Rákóczi Ferencet ábrázoló érem arany változatával zárták. Az érmeket Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész tervezte.

 

 

Az érem előlapján pontozott vonallal elválasztva két körben a MÉE HBM Erdélyi Fejedelmek sorozat 11 és 4 darabjának előlapja látható. A belső kör 4 éremképe között a magyar és az erdélyi címerek elemei láthatók, középen zárókövet mintázó egységben: PRINCEPS TRANSSYLVANIAE.

A hátlapon az ÉREMGYŰJTŐK HAJDÚ-BIHAR MEGYEI SZERVEZETE körirat fogja közre a fejedelmek címerpajzsait, középen pedig Erdély címere foglal helyet. E körül a MCMLxXXII – DEBRECEN – MCMXC körirat olvasható, alul pedig a művész neve: TÓTH SÁNDOR.

Mérete: 70 mm.

Leltári szám: DM VIII.91.2.2.

Fotó: Lukács Tihamér

Novák Ádám

 

A Hónap Érme sorozatunk 2018 októberétől tart, a korábbi bejegyzéseket ide kattintva olvashatja.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu