HU EN
FőoldalTárgymesék – Debrecen hősei 3.

Tárgymesék – Debrecen hősei 3.

A debreceni Hősök temetőjével kapcsolatban három dokumentumot szeretnék bemutatni, amelyeknek több közös jellemzője is van. A legfontosabb, hogy mindhárom egy személyhez, egy debreceni építészcsalád leszármazottjához, Barcsay Miklóshoz kapcsolódik. A dokumentumok a debreceni Déri Múzeum Történeti Tárában találhatók. Az egyik már 1921-ben leltárba került, a másik kettő 2019 óta tartozik a gyűjteményhez. A múzeumi műtárgyak sorsát kutatva sok érdekességre és véletlenre bukkanunk, így volt ezúttal is.

A sorrendben harmadik dokumentum maga a korábban már bemutatott listához tartozó térkép. Pauszpapírra készült, s igen rossz állapotban volt, jelentős hiányokkal. A középső, függőleges hajtás mentén, valamint a baloldali és jobboldali hajtásoknál jelentős a károsodás, amely szöveghiányt és a térkép elemeinek hiányát egyaránt jelenti. A középső hajtás menti hiány miatt a térképlap két részre esett. Címe is hiányos emiatt, de az alábbiak szerint rekonstruálható: A Debreczeni Honvédtemetőben eltemetett „Hősök” temetőjének vázlat

 A térkép bal felső részén szerepel a készítő neve és a készítés dátuma:

 

Barcsay Miklós 1917. IV/8. A bal alsó sarokban pedig: Debreczen 1917 április 8 v. főmérnök.

 

A gondos kézzel megrajzolt temetőt a Honvédtemető utca és az Új utca (Bölcs utca) határolja. A mauzóleum helyén még kertészeti elemek láthatók Elhelyezendő Emlékmű felirattal. A temetőn belüli táblák arányai kissé pontatlanok, csakúgy, mint a temető Honvédtemető utcai részének ábrázolása. Utólagos javítások vagy kiegészítések is vannak a lapon. Ilyen például, hogy az Új utca és Honvédtemető utca sarka közelében ábrázolt Csőszház és Szin megnevezéseket ceruzával lehúzták. A bal felső sarokban, a névbeírásnál is új sor és sírszámok olvashatók, valamint egy jó vonal! felirat is.

 

 

 

Méretadatokat is találunk a vázlaton. A Honvédtemető utcai oldal hosszát 93, az Új utca felöli oldalt 176, a mai gyárüzem felé eső oldalt pedig 187,2 méterben adja meg. A negyedik oldal korabeli mérete a hiányok miatt nem leolvasható. A térképvázlat fontos tartozéka - még ebben a hiányos állapotában is - a múzeumba 1921-ben bekerült katonai halotti listának. Egymást kiegészítik, elképzelhetővé válik általa a temető tábla- és sír-sorrendje. Lehetőség van arra, hogy a listában rögzített adatok alapján elektronikusan ki lehessen egészíteni a térképvázlat nagyobb hiányait.

A térkép 42,5x62,5 cm nagyságú. A restaurátori munkákat itt is Vankó Ágnes (Déri Múzeum) végezte. A három dokumentum fotóit Lukács Tihamér (Déri Múzeum) készítette. A dokumentumok elhelyezése a debreceni temetőtörténeti kutatásokban, azon belül is a Hősök temetőjének kutatástörténetében, s a meglévő adatokkal való összevetése külön munkát jelent majd.


Korompai Balázs

 

Első megjelenés 2021. február 17-én a Déri Múzeum Hírei között. Link

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu