Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /131-es mellék
A lovával s fegyverzetével elhantolt harcos sírjából egy teljes lamellás páncél is előkerült, mely nemcsak a törzset, hanem a combokat és vállakat is fedte. Jelentősége óriási, hiszen a Kárpát-medencében feltárt több ezer avar sírban eddig csak páncélrészleteket találtak.
A derecskei sírlelet azért is rendkívüli, mert a fegyverzeten túl a magas talajvízszint miatt számos, a viselet részét képező szerves anyag is konzerválódott. Ez adott lehetőséget arra, hogy a minden bizonnyal Bizánc elleni hadjáratokban is harcoló katona tudományos arcrekonstrukción alapuló hiperrealisztikus bemutatása elkészülhessen. A koponya alapján végzett modern eljárásnak köszönhetően valóban az egykor élt avar harcos arcába pillanthatunk!
A debreceni múzeum kiállításán Danuta és Malvin értékes tárgyai is megjelennek, Kerény pedig - lovával együtt - teljes életnagyságban várja majd a látogatókat, akik kis segítséggel még a harcedzett avar lovas elképzelt gondolatait is hallani fogják!!!
„Kedves lovam, aki már annyiszor megmentetted az életem, csak az vigasztal, hogy közös a sorsunk!...Élünk-e még valameddig? Egyszer véget ér közös utunk, s otthon együtt temetnek el minket. A túlvilágon majd együtt vágtázunk apám őseivel a végtelen égi pusztaságon..."
A Kagán lovasa című kiállítás a Déri Múzeum Kupolájában október 2-tól március 1-ig látogatható.
Teljes árú belépőjegy (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 2.800 Ft/fő |
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között) (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 1.400 Ft/fő |
6 éven aluliaknak | Ingyenes |
70 év felettieknek | Ingyenes |
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek) (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 7.000 Ft/család |
Időszaki kiállítás - Teljes árú belépőjegy | 1.600 Ft/fő |
Időszaki kiállítás - Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között) | 800 Ft/fő |
Időszaki kiállítás - Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek) | 4.000 Ft/család |
Törvényi kedvezmény - minden hónap utolsó vasárnapján https://derimuzeum.hu/tartalom/ingyenes_latogatok.pdf | |
Fényjátékkal kísért tárlatvezetés Munkácsy Terem | Belépőjegy +1.000 Ft/fő |
Hátizsákos program Egyiptomi, japán | Belépőjegy + 1.400 Ft/hátizsák |
Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként) | 10.000 Ft/csoport |
Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /131-es mellék