Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /131-es mellék
A Magyar Nemzeti Bank nagyszabású gazdaságtörténeti kötettel emlékezett meg a trianoni döntést követő száz évről. A kiadvány, amelynek címe: Tízszer tíz év számokban – Magyarország elmúlt 100 évének gazdaságtörténete, online is olvasható sőt, a könnyebb befogadhatóság érdekében egy tízrészes animációs videósorozat is készült hozzá. Némi elfogultság miatt joggal érheti kritika az utóbbi két évtized értékelését, ám jelentőségén ez jottányit sem csorbít. Különösen érdekesek az 1920-as és ’30-as évek történetét bemutató részek, amelyek rámutatnak: a megtépázott magyar gazdaságnak rövid időn belül kétszer is fel kellett állnia a padlóról.
Ennek az időszaknak meghatározó éremművésze volt Berán Lajos (1882–1943). Az Állami Pénzverő fővésnökeként több, pengő címletű pénz véséséért volt felelős, így az 1941-ben debütáló alumínium 1 és 2 pengősért, valamint a lyukas, vasból készült 20 filléresért. Számos aranyból, ezüstből készült emlékpénz is kötődik nevéhez, mint a Horthy Miklós tízéves kormányzóságára készült 1930-as 5 pengős veret, vagy az 1935-ben a 300 éves Pázmány Péter Tudományegyetem alapítására kiadott 2 pengős, illetve a hasonló címletben kiadott II. Rákóczi Ferenc- és Liszt Ferenc-emlékpénzek.
A 1882. június 9-én, Budapesten született művész szobrászatra kezdetben Telcs Ede műtermében képezte magát, majd a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult. Termékeny és elismert éremmetszőként 1932-ben nevezték ki az Állami Pénzverő művészeti vezetőjévé. Életéről és emlékezetéről Huszár Lajos írásában olvashatunk, mely a Szépművészet hasábjain jelent meg 1943-ban.
Debreceni vonatkozású emlékérmei közül kiemelendő a Debreceni Kollégium 400 éves fennállására készített 1938-as bronzérme, melyből több példányt is őrzünk gyűjteményünkben. Most azonban egy Luther Márton bibliafordításának 400. évfordulójára készített bronzérmét mutatunk be 2021 első Hónap Érmeként. Múzeumunk numizmatikai gyűjteménye két, képzőművészeti gyűjteménye egy példánnyal rendelkezik az éremből, fotón most az utóbbit mutatjuk.
Leltári szám: DM II.1937.69.
Dr. Novák Ádám, történész-muzeológus
Fotó: Lukács Tihamér
Teljes árú belépőjegy (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 2.800 Ft/fő |
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között) (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 1.400 Ft/fő |
6 éven aluliaknak | Ingyenes |
70 év felettieknek | Ingyenes |
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek) (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 7.000 Ft/család |
Időszaki kiállítás - Teljes árú belépőjegy | 1.600 Ft/fő |
Időszaki kiállítás - Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között) | 800 Ft/fő |
Időszaki kiállítás - Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek) | 4.000 Ft/család |
Törvényi kedvezmény - minden hónap utolsó vasárnapján https://derimuzeum.hu/tartalom/ingyenes_latogatok.pdf | |
Fényjátékkal kísért tárlatvezetés Munkácsy Terem | Belépőjegy +1.000 Ft/fő |
Hátizsákos program Egyiptomi, japán | Belépőjegy + 1.400 Ft/hátizsák |
Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként) | 10.000 Ft/csoport |
Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /131-es mellék