HU EN
FőoldalHírekAdy Endrére emlékezünk

Ady Endrére emlékezünk

Debreceni „szilánkok” a költő életéből

A korhely

 

Ady Endre, (1877. november 22.-1919. január 27.) amikor 1896-ban a jogakadémiára beiratkozott, városunkban először rövid ideig a Mester utca 4 szám alatt lakott. Visszaemlékezések szerint nehezen lehetett körülötte rendet tartani, és megesett, hogy éjszaka az utcafronti deszkakerítésen mászott be az udvarra, felverve ezzel a háziakat. Innen költözött át a kollégium tőszomszédságába, a Darabos utca 33. szám alá, Rózsa Sándor kollégiumi pénztárnokhoz. Az ő két joghallgató fiával, Ernővel és Lencivel osztozott egy szobán. Már újságíróként, 1899-ben a Batthyány utca 6. szám alatt bérelt közös szobát barátjával, Sipos Bélával. A házból átjáró vezetett az Angol Királynő szállóba, aminek oldalhelyisége Ady törzshelye volt. Ő keresztelte el Bundának is, mert nyáron hűvös, télen viszont jó meleg volt.

 

Az újságíró

 

Hivatásos újságírói pályáját Debrecenben kezdte. Egyetemi évei végén a Főiskolai Lapok munkatársa volt, szeptembertől önkéntesként dolgozott a Debreczeni Ellenőrnél és a Debreczeni Reggeli Újságnál, 1898. december 19-étől a Debreczeni Hírlapban publikált, 1899. április 25-től pedig a Debreczen munkatársa lett. A távozó Fazekas Mihály helyét „a Debreczeni Hírlap belső dolgozótársa, Ady Endre foglalta el. Hisszük, hogy olvasóközönségünk örömmel fogadja Ady Endre új munkatársunkat, ki szép versei, tárcái, és szellemes karcolatai révén kedvence volt a Debreczeni Hírlap olvasóinak" - szól a szerkesztőségi hír. Ebben, az újságcikkekben gazdag, ámde versekben szegényebb időszakban már megmutatkoznak későbbi egyéni stílusának, forradalmi világnézetének, határozott hitvallásának korai csírái.

 

A színházbarát

 

Újságíróként gyakran írt színikritikát a debreceni lapokba. Többek között jó barátja volt Szentes János és Ódry Árpád, aki később a Nemzeti Színház tagja, 1931-1935 között pedig főrendezője lett. Idilli szerelem fűzte a társulat kedvelt naivájához, Szabó Irmához, melyet verseiben is megörökít. Hozzá írta többek közt a Vallomás, Finita, valamint a Sok sikert érjen!... című verseket. Szintén a színházhoz köthető Ady egyik párbaja is. Egy összeszólalkozás után, 1899. május 4-én Geréby Pál tartalékos huszártiszthelyettessel csapott össze, s a törvényszék párbajvétségért ötnapi fogházra ítélte. A büntetést két évvel később, már mint nagyváradi újságíró ülte le Szegeden.

 

 

(Ady Endre halálának 100. évfordulójára a Déri Múzeum időszaki kiállítással emlékezett a Debreceni Irodalom Házában.)

Jegyárak

Teljes árú belépőjegy
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
1800 Ft/fő
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
900 Ft/fő
6 éven aluliaknak
Ingyenes
70 év felettieknek
Ingyenes
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
3500 Ft/ Család
Időszaki kiállítás - Teljes árú belépőjegy
600 Ft/fő
Időszaki kiállítás - Kedvezményes belépőjegy
(6-26 év között, 62-70 év között)
300 Ft/fő
Időszaki kiállítás - Családi belépő
(2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
1.100 Ft/család
Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként)
5000 Ft/Csoport

Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /139-es mellék

2020. november 23.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2022
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu