HU EN
FőoldalHírekMegélt mesék

Megélt mesék

kötetbemutató

„Mikor a magyarok Etelközben éltek, akkor halásztak és vadásztak, nomád életet éltek, még nem művelték a földeket. Az elejtett állatokból sütötték a pecsenyét mag a többi finomságot. Egyik alkalommal vaddisznót és szarvast készítettek, a szél pedig elvitte a hús finom illatát. Az éppen a közelben tartózkodó cigányok ezt megérezték, és az illat után menve megtalálták a magyarokat. A cigányok nem tudtak vadászni, de kértek a húsból, cserébe zenéltek és elszórakoztatták a magyarokat. Így csatlakoztak hozzájuk. Azóta élnek együtt a cigányok és a magyarok.

 

A fenti rövid, Rézműves Jenő meséje alapján készülthöz hasonló cigány eredetmondákat gyűjtött össze a Déri Múzeum gondozásában megjelent új kötet. Olyan meséket, melyeket az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusai használnak a hátrányos helyzetű gyerekeknek tartott órákon és foglalkozásokon. A kötet szerkesztői, Lakner Lajos irodalomtörténész, L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője és Sándor Zita múzeumpedagógus a következőképpen foglalta össze a „Megélt mesék” céljait és jelentőségét.

„A szövegekhez olyan gyerekrajzokat válogattunk, amiket a könyvben olvasható történetek ihlettek, s egy roma származású képzőművészt kértünk fel arra, hogy saját vizuális stílusát beleszőve, a gyerekek rajzait felhasználva készítsen izgalmas illusztrációkat. Az eredetmondák a cigányságra (is) jellemző problémákat és jelenségeket tematizáló meseként olvashatók, melyeket a „naív” módon rajzoló cigánygyerekek és a tanult, cigány képzőművész alkotásainak „közös metszéspontjai” illusztrálnak. Utóbbi kifejezés Bogdán János képzőművész megfogalmazása, találmánya. A kötet második felében - akiket mélyebben is érdekel a kérdéskör -  tanulmányokat olvashatnak a cigány eredetmondákról.

Szándékunk szerint a kötet empátiára, odafigyelésre, a megszokottól való eltérés elfogadására nevel és buzdít.”

 

A kötet bemutatója április 22-én, 17.30-kor kezdődik a múzeum Dísztermében.


A cigány eredetmondák gyűjteményét bemutatja és a szerzőkkel, illusztrátorral beszélget: Dabi-Farkas Rita


A beszélgetés résztvevői:

Bogdán János Amigó, Lakner Lajos, L. Ritók Nóra, Sándor Zita, Szuhay Péter

 

Déri Múzeum

Az 1902-ben helytörténeti múzeumként alapított intézmény egyszerre őrzi Debrecen, Hajdú-Bihar megye és az egyetemes művelődéstörténet kulturális emlékeit. Déri Frigyes 1920-ban adományozta rendkívül jelentős gyűjteményét múzeumunknak, amit az elmúlt évtizedekben számos más, jelentős adomány is gazdagított. 

 

2024. április 17.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu