Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /131-es mellék
„Költő dalához joga van annak,
Ki dalra készti a szívét”
Ismeretlen költő ismeretlen múzsáiról fog szólni az alábbi történet, mely, ha mégoly soványka is, megszólaltat számunkra néhány néma dokumentumot. E dokumentumok Gyóni Géza (1884–1917) miatt maradtak fent, a költő miatt, akit ismeretlennek nem csak azért kell neveznünk, mert a történések pillanatában alighogy-költő maga is, hisz félig gyerek még, 18 éves békéscsabai diák, de sejtésétől is távol áll mind a háború lázában felcsapó hírének, tragikus végének és kultuszának, mind e kultusz elhalásának, s a feledésnek. Az első világháború lengyel frontján fölmagasztosuló, egyetlen versével egykor a tankönyvekbe is bekerülő, ma pedig már inkább csak szülőföldjén emlegetett költő életműve és sorsa sokkal inkább társadalomtörténeti, mintsem irodalmi tanulságokat hordoz, hiszen, mint Tóth Árpád summázta róla, „az igazi költői érésnek, a kompozíció szilárdságának és a zavartalan harmóniájú kifejezésnek stációit nem érhette el”, kétségkívül meglévő tehetségének nem volt ideje megtalálni saját medrét. ...
A folytatást ITT olvashatja!
Teljes árú belépőjegy (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 2.800 Ft/fő |
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között) (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 1.400 Ft/fő |
6 éven aluliaknak | Ingyenes |
70 év felettieknek | Ingyenes |
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek) (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 7.000 Ft/család |
Időszaki kiállítás - Teljes árú belépőjegy | 1.600 Ft/fő |
Időszaki kiállítás - Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között) | 800 Ft/fő |
Időszaki kiállítás - Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek) | 4.000 Ft/család |
Törvényi kedvezmény - minden hónap utolsó vasárnapján https://derimuzeum.hu/tartalom/ingyenes_latogatok.pdf | |
Fényjátékkal kísért tárlatvezetés Munkácsy Terem | Belépőjegy +1.000 Ft/fő |
Hátizsákos program Egyiptomi, japán | Belépőjegy + 1.400 Ft/hátizsák |
Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként) | 10.000 Ft/csoport |
Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /131-es mellék