Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /139-es mellék
Első alkalommal Debrecen egyik legrégebbi városrészében, Mesterfalva kanyargós utcái és gyönyörű házai között barangolhattak a résztvevők Erdei Nóra idegenvezető (Explore Debrecen) Harangi Attila építészmérnök (Debrecen Házai) és a Holnemváros című kiállítás kurátora, Szabó Anna Viola muzeológus (Déri Múzeum) kíséretében.
A következő találkozón, május 14-én, 14 órától Erdei Nóra idegenvezetővel Eltűnt piacok, régi mesterségek nyomába indulhatnak majd a sétálók. Debrecen évszázadokon át Európa-szerte híres kereskedőváros volt, ahol számos nagyvásárt tartottak. A régi piacok és kézműves mesterségek emlékét ma már szinte csak utcák, terek és városrészek nevei őrzik, de ezen a belvárosi sétán megidézhetjük, hová mentek egykor a cívisek kenyeret vagy halat vásárolni, és hol működtek régen a tímár vagy gubacsapó műhelyek.
Június 4-én 15 órától A Piac utca régen és most címmel a sétára jelentkezők Debrecen első és leghíresebb utcájáról hallhatnak, mely nevében őrzi történelmét: a 16. századtól 300 éven át itt tartották a híres debreceni vásárokat. A Piac utca mai látképét a 19-20. század fordulóján nyerte el, amikor nagyszabású építkezési hullám jellemezte Debrecent. A korábban szinte kizárólag földszintes, egyemeletes házak helyét sorra váltották fel két-, három- és többemeletes épületek, melyeket a város, pénzintézetek és egyéb befektetők építtettek. A századfordulós paloták és a korábbi évszázadokból fennmaradt kereskedőházak számtalan helytörténeti és építészeti értéket rejtenek. A Piac utcán sétálva a Református Nagytemplomtól a Nagyállomásig érdemes közelebbről is megcsodálni ezeket az épületeket, melyek nemcsak a város történetéről mesélnek sokat, de az építészet világába is betekintést adnak.
Teljes árú belépőjegy (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 1800 Ft/fő |
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között) (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 900 Ft/fő |
6 éven aluliaknak | Ingyenes |
70 év felettieknek | Ingyenes |
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek) (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 3500 Ft/család |
Időszaki kiállítás - Teljes árú belépőjegy | 600 Ft/fő |
Időszaki kiállítás - Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között) | 300 Ft/fő |
Időszaki kiállítás - Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek) | 1.100 Ft/család |
Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként) | 5000 Ft/csoport |
Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /139-es mellék