HU EN
HomeA Hónap Érme – 2019 Október

A Hónap Érme – 2019 Október

Az 1848–49-es szabadságharc egyik utolsó ütközete Debrecen térségében zajlott 1849. augusztus 2-án. A magyar honvédség I. hadtestét Nagysándor József honvéd vezérőrnagy vezette, ám a csatában végül az orosz sereg nyomasztó létszámfölénye győzött. 

A váradi születésű Nagysándor József az 1849. október 6-án kivégzett aradi tizenhármak egyike. A Hónap Érmével rá, vértanú társaira és a szabadságért életüket áldozókra emlékezünk.

A most bemutatandó emlékérmet a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Gyöngyösi Csoportja adta ki egy sorozat részeként. Gyöngyös a városi kiváltságok megszerzésének 650. évfordulóját 1984-ben ünnepelte. Ez alkalomból a csoport már 1983-ban kiadta első emlékérmét a város legrégebbi címerképével. Egy évvel később, 1984-ben – mivel a gimnázium is ekkor ünnepelte fennállásának 350. évfordulóját – megjelent egy érem Bugát Pál orvos, nyelvújító arcképével és a gimnázium épületével, ezüst és bronz kivitelben. Gyűjteményünk mindkettőből rendelkezik egy-egy példánnyal.

Az emlékérmek sikere után vetette fel Molnár József és Szepessy Tamás az Aradi vértanúk sorozat tervét. Szepessy Tamás javasolta, hogy az előlapon legyen a vértanú arcképe és aláírása, Molnár József pedig hogy a hátlapon a trónfosztás utáni hivatalos (korona nélküli) országcímer szerepeljen. Miután a csoport és az országos vezetőség is elfogadta a javaslatokat, kezdődhetett a munka.

Az érmét Bognár György ötvös- és éremtervező művész készítette el, aki ez időben komoly nemzetközi elismerést kapott: az albán vasút 100. évfordulójára vert 50 lekes pénzérméjét 1985-ben a világ legszebb vert érmévé választották. A sorozat 14 darabja és a 15., úgynevezett záróérem 1986–1999 között jelent meg a következő sorrendben: 1986 – Damjanich János, 1987 – Nagysándor József, 1988 – Knezich Károly, 1989 – Poeltenberg Ernő, 1990 – Lázár Vilmos és Kazinczy Lajos, 1991 – Lahner György, 1992 – Dessewffy Arisztid, 1993 – Aulich Lajos, 1994 – gróf Leiningen Westerburg Károly, 1995 – Török Ignác, 1996 – Schweidel József, 1997 – gróf Vécsey Károly, 1998 (de 1999-es évszámmal) – Kiss Ernő, 1999 – záróérem. Az érmék egy része a Déri Múzeum gyűjteményében  is megtalálhatók.

Az aradi 13 mellé azért került Kazinczy Lajos honvédezredes – Kazinczy Ferenc író legkisebb fia –, mert a szabadságharcban véghez vitt tettei miatt ő is vértanúként halt meg 1849. október 25-én. Az éremsorozat teljes, díszdobozos kiadásában a középen elhelyezett záróérem körül 15 éremnek alakítottak ki helyet. A 15., üresen hagyott helyre a gyűjtők gyakran a Batthyány Lajos-emlékérmet szokták helyezni, mások az érem címeres hátlapját mutatják be ezen a helyen.

 

 

Az érmek ezüst és bronz kivitelben az állami Pénzverőben, az utolsó kettő és a záróérem a Metal Art műhelyében készültek.

 

Előlap: NAGYSÁNDOR JÓZSEF 1804–1849 /ÁP(640 – B GY/

 

Hátlap: AZ ARADI VÉRTANÚK EMLÉKÉRME MÉE GYÖNGYÖSI CSOPORTJA 1987

 

Fotó: Lukács Tihamér

 

Leltári szám: DM NGY.2001.3

Novák Ádám

A Hónap Érme sorozatunk 2018 októberétől tart, a korábbi bejegyzéseket ide kattintva olvashatja.

Follow us:

YouTube Instagram Twitter
Subscribe to our newsletter
Déri Múzeum - all rights reserved © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
created by: WebDeb.hu