HU EN
HomeA Hónap Érme – 2018 November

A Hónap Érme – 2018 November

Gondolta volna, hogy az észak-amerikai kontinens országa, Kanada éremverésében egy magyar származású művész is szerepet játszott? Pedig így volt, sőt Dora de Pédery-Hunt volt az első nem brit művész, aki II. Erzsébet királynő portréját elkészíthette. Dr. Forbáth Péternek köszönhetően a Déri Múzeum Numizmatikai Gyűjteménye is őriz az így készült érmékből néhány példányt.

Három észak-amerikai brit gyarmat konföderációjaként 1867-ben jött létre a Brit Birodalom részét képező Kanada domínium. A területi gyarapodással és a Brit Birodalom gyengülésével párhuzamosan lassan elszakadt az Egyesült Királyságtól. A folyamat 1982-ben ért véget, amikor az ország függetlenedett a brit parlamenttől. Kanada államformája ugyanakkor alkotmányos monarchia maradt, államfője a mindenkori brit uralkodó. Ezt a tisztet jelenleg az 1952-től uralkodó Windsor-házi II. Erzsébet királynő tölti be, aki a leghosszabb ideig regnáló uralkodók listáján a 14. helyet foglalja el.

Kanada önálló pénzveréséről a domínium megalakulásától beszélhetünk. A kanadai dollár sajátja, hogy előoldalán mindig és minden címleten – forgalmi pénzen és emlékérméken is – a mindenkori brit uralkodó képe jelenik meg. Az egymást követő uralkodókat felváltva jobb, vagy bal profilban ábrázolják. II. Erzsébet királynő jobb profilját először 1953-ban tervezte meg Mary Gillick, ami megegyezett a brit éremképpel. Kanadában azonban úgy döntöttek, 1990-től egyedi, „nemzeti” királynőportrékkal díszítik az érméket. A feladattal pedig nem mást bíztak meg, mint a magyar származású Dora de Pédery-Huntot. Így ő lett az első, nem brit származású művész, akinek II. Erzsébet modellt állt portréja elkészítéséhez.

 

 

Pédery Dóra 1913. november 16-án született Budapesten, ahol a II. világháború kitöréséig szüleivel és két leánytestvérével élt. Tanulmányait a Magyar Iparművészeti Főiskolán végezte, egyetemi diplomáját szobrászat és tervezés szakon 1943-ban szerezte meg. A háború végén családjával elhagyta Magyarországot. Először Hannoverben telepedtek le, majd Pédery Dóra 1948-ban Kanadába emigrált. Mivel már Budapesten is művészként tevékenykedett, hamar állást kapott. Első kiállítása még ez évben megnyílt a Kanadai Királyi Művészeti Akadémián. Elmondása szerint karrierjében fordulópontot jelentett a torontói Dorothy Cameron Gallery-ben megszervezett tárlata, 1965-ben. Ezt követően ugyanis több díjat, elismerést kapott, s így nyerte el a megbízást is, hogy a királynőről portrét tervezzen. Mindemellett jelentős szerepet vállalt a kanadai magyar kulturális élet fellendítésében. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy egyik – minden bizonnyal legnagyobb példányszámban kiadott munkáját – születésének hónapjában, halálának 10. évfordulója alkalmából bemutassuk.

 

Kanadai 1 dolláros (1990)

 

A 12 lekerekített szögű, lekerekített érem 26,5 mm átmérőjű, 1,75 mm vastag és eredetileg 6,27 g súlyú. Anyaga acél, bevonata sárgaréz. Beceneve: loonie.

 

Előlapját folytonos gyöngysor határolja, benne II. Erzsébet brit királynő heraldikailag balra néző profilja – Dora de Pédery-Hunt alkotása.

Körirata: ELIZABETH II – D·G·REGINA (Isten kegyelméből II. Erzsébet királynő)

 

Hátlapját szintén folytonos gyöngysor határolja, benne pedig a jeges búvár (Gavia immer), Kanada jellemző vízimadara látható, az ábra jobb felső sarkában egy RRC rövidítés. Körirata CANADA DOLLAR 1990.

 

Leltári száma: NGY.2019.2.8.A.

Fotó: Lukács Tihamér

 

Irodalom: Phileen Tattersall: Medals, Miniatures, and More: The Art of Dora de Pédery-Hunt. Hungarian Studies Review, Vol. XXVI (1999) Nos. 1-2. 133–145.

 

Novák Ádám

A Hónap Érme sorozatunk 2018 októberétől tart, a korábbi bejegyzéseket ide kattintva olvashatja.

Follow us:

YouTube Instagram Twitter
Subscribe to our newsletter
Déri Múzeum - all rights reserved © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
created by: WebDeb.hu