HU EN
FőoldalA Hónap Érme – 2019 Február

A Hónap Érme – 2019 Február

Izgalmasan indult az idei év a debreceni Déri Múzeumban. „A másik főváros – Kossuth és Debrecen 1849” című időszaki kiállítás megnyitására, január 6-ra városunkba érkezett, s azóta is a múzeumban látható a magyar Szent Korona hiteles másolata. Mindössze három nappal később pedig napvilágot látott a hír: történelmi döntés született, a magyar állam megvásárolja Munkácsy Mihály Golgota című festményét a műgyűjtő Pákh Imrétől. Így Debrecenben marad a trilógia mindhárom darabja. Ezek után a Numizmatikai Gyűjtemény sem választhatott volna február hónap érméjének mást, mint egy Munkácsyt ábrázoló darabot. Annál is inkább, mert a festőóriás születésének 175. évfordulója 2019. február 20-án lesz.

 

 

Rónay Attila iparművész 2004-es munkájának eredménye a képen látható Munkácsy Mihály emlékérem. Az aranysárga, úgynevezett tombakból – rézcink-ötvözet, melynek cinktartalma nem haladja meg a 18%-ot – készült 42x55 mm-es veret előlapja a művész bal profilját ábrázolja. Hátoldalára Munkácsy egyik legszínesebb olajfestményének fémre vitt másolata, a Rőzsehordó nő került. A Magyar Nemzeti Galériában őrzött festményről így írt Székely András művészettörténész:

 

„A háttérben látható táj és a nőalak viszonya Courbet és Millet népi tárgyú képeit idézi. A zöld fű és a piros kendő színe vidám és megnyugtató harmóniát teremt a kötény kékjével és az ingváll fehérjével. De ez a derű egyszersmind az alapvetően komor téma drámai hatást fokozó ellenpontja, hiszen a kép egy nehéz munkát végző, elfáradt asszony rövid pihenését mutatja be. A fájdalom megértése és átélése, ez a tiszteletre méltó emberi magatartás – amely a kor festői közül az impresszionistákra kevéssé volt jellemző, és a posztimpresszionisták szenvedélyes segíteni akarásában, Van Gogh hivatástudatában, a bennszülötteket védő Gauguin igazságérzetében, Toulouse-Lautrec groteszk és kegyetlen társadalombírálatában bontakozott ki – Munkácsy realista művészetének egyik legértékesebb vonása.” (Székely András: Munkácsy. Budapest, 1977. 6. kép.)

 

Leltári szám: NGY.2019.5.1

Fotó: Lukács Tihamér

 

Az ungvári születésű Rónay ezen munkáját a 2005. június 19. és szeptember 11. között megrendezett XV. Országos Érembiennálén tekinthették meg az érdeklődők a soproni Lábasházban. Sopron már 1977 óta a hazai művésztársadalom „otthonává” lesz a kétévente megtartott Országos Érembiennálé idején. A nagyszabású találkozó 2019-ben 21. alkalommal várja majd az érdeklődőket.

Novák Ádám

A Hónap Érme sorozatunk 2018 októberétől tart, a korábbi bejegyzéseket ide kattintva olvashatja.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu