HU EN
HomeTárgymesék – Debrecen hősei 2.

Tárgymesék – Debrecen hősei 2.

A debreceni Hősök temetőjével kapcsolatban három dokumentumot szeretnék bemutatni, amelyeknek több közös jellemzője is van. A legfontosabb, hogy mindhárom egy személyhez, egy debreceni építészcsalád leszármazottjához, Barcsay Miklóshoz kapcsolódik. A dokumentumok a debreceni Déri Múzeum Történeti Tárában találhatók. Az egyik már 1921-ben leltárba került, a másik kettő 2019 óta tartozik a gyűjteményhez. A múzeumi műtárgyak sorsát kutatva sok érdekességre és véletlenre bukkanunk, így volt ezúttal is.

Az első részben bemutatott leltárkönyvi leírás is tartalmazta a „térképezte” kifejezést, de a névsorhoz nem tartozott semmilyen vázlat vagy térkép és a múzeum gyűjteményeiben sem volt ilyen térkép vagy térképvázlat. A véletlen szerepe ekkor lépett be a Barcsay-névsor történetébe. Bejött egy idős úr egy kis mappával a múzeumba, még bukósisakját sem vette le. Beszéltem vele egy pár szót, s elmondta, hogy a padlásáról lehozott fiókban talált néhány dokumentumot. Ha kell, tartsuk meg, ha nem, dobjuk ki – mondta, és már szaladt is az épület előtt álló, le sem állított motorjához. Szaladtam utána, hogy adatait elkérjem, de azt mondta, hoz még anyagot, s akkor majd megadja adatait. Idős korát meghazudtoló fürgeséggel felült a motorra és elrobogott. Azóta nem jött, és nem hozott újabb anyagot sem, ám a mappát kibontva, néhány értéktelen újságlap között valódi kincsek lapultak.

 

 

 

Az egyik egy oklevél, melyet 1872. március 21-én adtak ki. Az oklevelet díszítő mintákat, alakokat, épületeket Zofahl G. rajzolta, aki minden bizonnyal azonos Zofahl Gusztávval (1791-1877), a Fővárosi Közmunkák Tanácsának főmérnökével. Metszette Doby Jenő (1834-1907), korának egyik legkiválóbb művésze, grafikusa, rézmetszője, nyomtatta Lorber. Az oklevelet a padláson az idős úr előtt sajnos az egerek is megtalálták, abban kárt is okoztak, de Vankó Ágnes papírrestaurátor munkatársunk gondos munkával helyreállította az oklevelet. A dokumentum arról tudósít bennünket, hogy a Magyar Mérnök Egylet Barcsay Miklós urat 1867. május 20-tól öt évre rendes tagjai sorába felvette. Az oklevél kelt 1872. március 21-én, a választmányi ülésen. Erről a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye is beszámolt. Ez a választmányi ülés a LXVII. volt, ahol a 10. pont alatt a következő szerepel a választmányi ülés jegyzőkönyvében: Barcsay Miklósnak bejelentett kérelmére az egyleti oklevél kiállíttatni rendeltetik.

A 41x65 cm nagyságú oklevéllel kapcsolatban már lehetetlen kideríteni, hogy hogyan került a padlásra, de egyértelműen azonosítható a választmányi ülés jegyzőkönyvében szereplő dokumentummal.

 


Korompai Balázs

 

Első megjelenés 2021. február 17-én a Déri Múzeum Hírei között. Link

Follow us:

YouTube Instagram Twitter
Subscribe to our newsletter
Déri Múzeum - all rights reserved © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
created by: WebDeb.hu