HU EN
FőoldalA Hónap Érme – 2019 Szeptember

A Hónap Érme – 2019 Szeptember

Van, aki várja, s van, aki retteg Egyed és Egon napjától. Szeptember 1-je ugyanis az új tanév kezdete. Véget ér diák s tanár számára is a nyári szabadság, kezdődnek a munkás hétköznapok. A Déri Múzeum – a debreceni közművelődés egyik bástyájaként – a tanévre elsősorban olyan lehetőségként tekint, amellyel a tudás újabb generációk számára adható át. Tudjuk azonban, hogy az iskola nem csak a tanulásról szól. A diákélet  emberi kapcsolatokról, kihívásokról, jellemformálódásról is szól: a felnőtté válás örömmel, s bánattal kövezett útjáról.

Talán ezért is választották a Debrecenben játszódó Légy jó mindhalálig c. regényt annak idején kötelező olvasmánynak a 8. osztály számára. A regény főhőse, a Református Kollégium diákja, Nyilas Misi ugyanis számos megpróbáltatáson megy keresztül, míg ráeszmél: az élet sokszor még a legbecsületesebb emberekkel is igazságtalan.

A szerző, Móricz Zsigmond önvallomása a mű, aki 1879-ben – éppen 140 éve – Tiszacsécsen született. A tízgyerekes család az 1880-as évekre nyomorúságos körülmények közé sodródott, ám a szülők célul tűzték ki a gyermekek taníttatását. Zsigmond Istvándiban, majd Prügyön járt elemi iskolába 1886–1890 között. Ezután kezdte meg tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban, ahonnan 1894-ben Sárospatakra került. Nem véletlen tehát, hogy a regény az 1890-es években játszódik, és a negyvenes évei elején járó író – az első kiadás 1920-ban látott napvilágot – tűéles pontossággal írja le a várost, a kollégiumi életet és a körülményeket.

A 13–15 éves diákok így azon túl, hogy saját korosztályuk problémáit élhetik meg Nyilas Misivel, „pakkot kaphatnak” a századforduló cívis városának történetéből is. Ezért nélkülözhetetlen a mű feldolgozását segítő értelmezés, vagy a regényre épült filmfeldolgozás megismerése. Igaz, az újabb film is – Ranódy László rendezésében – jövőre ünnepli hatvanéves születésnapját, segítségével mégis mélyebben élhető át a történet. Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulójára, és az iskolakezdés alkalmából egy emlékérmet választottunk a Numizmatikai Gyűjteményből 2019 szeptemberében a Hónap Érméjének.

Készítője az éppen húsz éve elhunyt Csúcs Ferenc szobrász, éremművész, aki tanulmányait itthon és külföldön az 1930-as években végezte, majd az 1950-es évektől kapott egyre több megbízást. Munkássága során körülbelül 250 érmet készített, ezek többsége történelmi személyeket ábrázol. A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett művész alkotásai könnyen azonosíthatók anyaghasználatuk, kialakításuk és köriratuk betűtípusa miatt.

 

 

Előlap: Móricz Zsigmond jobb profilja. Körirat: MÓRICZ·ZSIGMOND·

 

Hátlap: Meztelen ülő női alak, mellette az alkotó jele (cs) és egy szám: 46. Körirat: ·A·MAGYAR·SORS·S·LÉLEK·TÜKÖRE...

 

Alkotó: Csúcs Ferenc

Anyag: bronz

Technika: öntött

Méret: 6 cm (átmérő)

Leltári szám: DM NGY.1999.16.

Fotó: Lukács Tihamér

 

Novák Ádám

A Hónap Érme sorozatunk 2018 októberétől tart, a korábbi bejegyzéseket ide kattintva olvashatja.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu