HU EN
FőoldalA Hónap Érme – 2020 Március

A Hónap Érme – 2020 Március

A trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója mellett 1920-as esztendő más nevezetes eseményekkel is gazdagította történelmünket. Többek között a 20. századi magyar történelem meghatározó, és máig nagyon megosztó alakja ekkor érte el pályájának csúcsát: március 1-jén a nemzetgyűlés Magyarország kormányzójává választotta meg nagybányai Horthy Miklóst. Kormányzóként megillette a Főméltóságú megszólítás, de talán kevesen tudják, hogy fiatalkorában két évet Debrecenben töltött.

Horthy Miklós 1868. június 18-án született Kenderesen a Halasy-Horthy-kastélyban nagybányai Horthy István és dévaványai Halassy Paula ötödik gyermekeként. Tanulmányainak első két évét Kenderesen 1874–1876 között magántanulóként végezte, ezt követően iratták be a Debreceni Református Kollégiumba, ahol két évet tanult. A 3. és 4. osztály elvégzését követően tanulmányait a soproni Lahne-tanintézetben folytatta. Később az Osztrák–Magyar Haditengerészet tengerésztisztje lett, 1909–1914 között Ferenc József szárnysegédje, ellentengernagyként a flotta utolsó főparancsnoka volt. Az uralkodó a világháború végén altengernaggyá léptette elő. Az első világháborút követő proletárdiktatúra összeomlását követően pedig a király nélküli királyság kormányzója lett.

Debreceni diákéveiről kevés biztosat tudunk, két bátyával együtt kosztos diákként lakott a városban. A kortárs feljegyzések szerint szorgalmas diáknak ezidőben nem volt mondható, állítólag jobban érdekelte a kerékpározás, gyakran a Nagyerdőn karikázott velocipédjén. Diákéveinek emlékére a személyét övező kultusz jegyében a védnökségét élvező Kollégiumi Diákszövetség 1938-ban emléktáblát állított Horthynak a Kollégium épületében. 1947. március 7-én öt tanítóképzős diák vette le a táblát, melyet 2012-ben a Kollégiumi Baráti Kör visszaállíttatott.

Horthy Miklós portréja a kormányzóvá választását követő 10. évben a magyar forgalmi pénzeken is feltűnt. 1930-ban Berán Lajos éremművész tervei alapján készült el az az 5 pengő értékű ezüstérem, melynek előlapján a kormányzó balra néző profilja látható, hátoldalán az új magyar címer az azt tartó két angyallal. Ebből az éremből 3.650.000 darabot vertek. 1943-ban fordított profillal és hasonló éremképpel, de már alumíniumból bocsátottak ki 5 pengőst Horthy születésének 75. évfordulója alkalmából. Március Hónap Érméjének ezt választottuk, emlékezve kormányzóvá választásának 100. évfordulójára azzal az érmével, mely kétmilliós darabszámával feltehetően sokak kezébe kerülhetett cirkulálása közben és később a gyűjtők körében.

 

 

Előlap: VITÉZ ∙ NAGYBÁNYAI ∙ HORTHY ∙ MIKLÓS ∙ MAGYARORSZÁG KORMÁNYZÓJA. ∙ SZÜLETÉSÉNEK ∙ 75 ∙ ÉVFORDULÓJÁRA. ∙

 

Hátlap: MAGYAR KIRÁLYSÁG – 5 PENGŐ – BP. 1943. 

 

Ltsz: DM NGY.2020.1. (Fotó: Lukács Tihamér)

Novák Ádám

A Hónap Érme sorozatunk 2018 októberétől tart, a korábbi bejegyzéseket ide kattintva olvashatja.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu