HU EN
FőoldalA Hónap Érme – 2020 Június

A Hónap Érme – 2020 Június

A trianoni békeszerződés centenáriumán a Déri Múzeum Numizmatikai Gyűjteménye az egyetlen tartós revíziós eredményről, az 1921-es soproni népszavazásról emlékezik meg egy választott műtárggyal.

Az első világháború után a győztes Antant hatalmak, először Ausztriával kötöttek békét Saint Germain-ben, amely békében Nyugat-Magyarország három megyéjéből összesen 50 nagyközséget és 270 kisközséget, valamint Ruszt, Kismarton és Sopron városokat Ausztriának ítélték oda. Ezen a területen született meg az osztrák Burgenland nevű terület. A trianoni békeszerződésben ezt a döntést Magyarországnak is el kellett fogadnia.

A terület kiürítését meg is kezdték, azonban 1921 augusztusában a Bethlen-kormány felfüggesztette a folyamatot. Ennek ellenére az osztrák csendőrök megkezdték a terület elfoglalását. Ezt akadályozták meg az 1919-ben Selmecbányáról Sopronban letelepített Bányászati, Kohászati és Erdészeti Főiskola többnyire katonaviselt hallgatói Ágfalvánál. A magyar csendőrökkel közösen, fegyveresen vették fel a harcot és megfutamították az osztrákokat. A konfliktust Della Torretta olasz külügyminiszter közbenjárására október 13-án Velencében oldotta fel gróf Bethlen István magyar miniszterelnök és Schober osztrák kancellár.

Az ott kötött megegyezés jegyzőkönyve szerint a magyarok kötelezték magukat Burgenland békés átengedésére, míg az osztrákok beleegyeztek abba, hogy Sopronban és a környező nyolc faluban az Antant ellenőrzése alatt népszavazás döntse el a hovatartozást. A szavazást 1921. december 14-e és 16-a között tartották meg. Bár a nyolc településből öt Ausztriára szavazott, mivel a szavazatokat együtt kezelték, így Sopron szava döntött: A város és a falvak Magyarországon maradtak. A szavazók hűségét elismerve a magyar országgyűlés 1922-ben a Civitas fidelissima, azaz a Leghűségesebb város címmel jutalmazta Sopront. Az eseményeket testközelből megélő Házi Jenő levéltáros 1981-ben emlékezett vissza az eseményekre, Ormos Mária történész pedig 1999-ben adta ki a témáról szóló kötetét, mely ma már online is olvasható.

A népszavazás eredménye azon túl, hogy több hasonló kezdeményezést generált, számos művészt is inspirált. Így Esseő Enikő müncheni szobrászművészt is, aki 1922-ben elkészítette az alábbiakban bemutatandó érmet:

 

Az 108 gramm súlyú, 70 mm átmérőjű öntött bronzérmet a Déri Múzeum Képzőművészeti Tára őrzi. (leltári szám: DM II.1951.159.)

 

 

Előlap: Tollas, sisakos, befont hajú, bajuszos honfoglaló harcos balra néző portréja. A nyakszelvény alatt mesterjegy: EE. Körirata: MAGYAROK – VOLTUNK. Lent ívesen bemélyített betűkkel: É. K. E. 1922.

Hátlap: Középen bilincseit széttépő, széttárt karú városvédő istennő sugaras, koronás álló alakja. Mellette két angyal, egyik kezében magyar címer, a másik kezében szalag, rajta SOPRON felirat. Körirata: MAGYAROK – MARADTUNK. Lent szelvényben: 1922. JAN.

 

Sopron városának fontos éremművészeti vonatkozása az ott 1977-től minden páratlan évben megrendezésre kerülő Országos Érembiennále. A kétévente megrendezett eseményen a nevezett éremművészeti alkotások közül Sopron Város Önkormányzata választja ki a Civitas Fidelissima-díjra, és a vele járó ezüst éremre érdemes alkotást. Így az éremművészet áttételesen ugyan, de minden második évben méltón emlékezhet meg a Magyarországhoz hű maradt soproni lakosságról.

Novák Ádám

A Hónap Érme sorozatunk 2018 októberétől tart, a korábbi bejegyzéseket ide kattintva olvashatja.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu