HU EN
HomeA Hónap Érme – 2022 Június

A Hónap Érme – 2022 Június

A katolikus egyházi év az advent első vasárnapjától a következő év Krisztus Király ünnepéig (adventet megelőző vasárnap) tart. Három különböző (A, B, és C) liturgikus évet különböztetnek meg, melyekben változnak a szentmiséken felolvasandó olvasmányok, szentleckék, evangéliumok. A "B" egyházi év szerint június 20-körül, az évközi 12. vasárnapon olvassák Márk evangéliumát (Mk 4, 35-41), melyben Jézus lecsendesíti a háborgó tengert. Van egy éremtípus, ami ezt a jelenetet dolgozza fel, s kiemelkedő jelentőséggel bírt a 17–18. századi körmöcbányai éremművészetben.

Az ún. Szent György érmek nevüket a rajtuk levő ábrázolásról kapták. Minden érme az előlapon a sárkányölő Szent Györgyöt, a hátlapon pedig a viharos tengeren hánykolódó vitorlás hajót mutatja az alvó Krisztus és néhány tanítványa alakjával. A felirat is mindig azonos: az előlapon S. GEORGIUS EQUIIUM PATRONUS (Szent György, a lovagok/lovas katonák védőszentje), a hátlapon pedig IN • TEMPESTATE • SECURITAS. (A viharban biztonság), utalva Márk evangéliumára. Az érmeknek kifejezetten amulett jellege volt, ami arra vezethető vissza, hogy a mannsfeldi tallérokat – melyeknek előlapján ugyancsak Szent György látható – amulett gyanánt viselték a harcoló katonák. Ilyenformán a török harcok idején a Szent György-érmek rohamosan terjedő népszerűsége is könnyen érthető.

 

 

Rendszerint a tallér méretét követték, anyaguk arany vagy ezüst, bronzpéldányt csak а 18. század közepétől ismerünk. Az érmek eredetéről, stílusvizsgálatáról, és készítők szerint kronológiai besorolásukról Huszár Lajos értekezett 1940-ben megjelent monográfiájában. Munkájára még ma is hivatkozunk, amikor ismertetünk egy-egy Szent György érmet, hiszen nem csak a típusokat, éremművészeket adta meg, hanem művészettörténeti szempontból is ismertette az éremképek eredetét, és fejlődését.

A Déri Múzeum numizmatikai gyűjteményében szép számmal találhatók Szent György érmek. A művészileg is kiemelkedő 17–18. századból elsősorban a Déri Frigyes Numizmatikai Gyűjteményben, de 18–19. századi szerényebb kivitelű példányokkal is rendelkezünk. A körmöci éremvésnök dinasztiából, Roth Keresztély Hermantól, Roth Hermantól és Roth Jeremiás seniortól rendelkezünk a legtöbb éremmel, de ezek utánvereteiből, illetve Fuchs Henrik, Cochsel Octavian, Hoffmann Károly József, Karl Wurschbauer és Gerl Károly munkáiból is van néhány darabunk. A „hőskorszakból” összesen 33 db érmünk van, ezek közül mutatunk egyet.

Roth Keresztély Herman (1645–1690) tíz dukát súlyban vert arany Szent György-érme 34,7988 g 24 karátos aranyból készült (tízszeres dukát súlyban), átmérője 44,9 mm. Egy hasonló példány a Nudelman 2008-as árverésén 3400 €-ért kelt el (Nudelman 2008: 348). Huszár 1940-es katalógusában az 5. szám alatt láthatunk hasonlót, ez azonban aranyból készült és nagyobb súlyú.

 

Leltári szám: DFNGY 3032.

 

Novák Ádám

 

A Hónap Érme sorozatunk 2018 októberétől tart, a korábbi bejegyzéseket ide kattintva olvashatja.

Follow us:

YouTube Instagram Twitter
Subscribe to our newsletter
Déri Múzeum - all rights reserved © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
created by: WebDeb.hu