HU EN
FőoldalEtno-jegyzetek – Törékeny szépségek

Etno-jegyzetek – Törékeny szépségek

A néprajzi és népművészi gyűjtemények kialakulásának már viszonylag korai szakaszában figyelem fordult a hímes tojások felé, s hamar gyűjteményi darabokká váltak. Így természetesen Déri György valamivel több, mint 2100 darabból álló értékes népművészeti kollekciójából sem hiányoznak. Bár számaránya alapján jelentéktelennek tűnik a mindössze 10 darab hímes tojás, de régiségük, egyedi mintáik miatt mégis figyelmet érdemelnek.

Az eredeti leltárkönyvi bejegyzés csupán 8 darab tojást tart számon, viszont a 2003-as, az egész néprajzi gyűjteményt átfogó revízió során ez a szám 9-re gyarapodott. Ezt követően a 2017-es revízió alkalmával – mely már csak a Déri Múzeum hímes tojás kollekciójára fókuszált – egy újabb darab is előkerült, így számuk 10-re növekedett. Ekkor minden egyes darabról többnézetű műtárgyfotó készült, valamint a korábbi tárolási rendszer helyett (papírdobozok), új és biztonságos fémszekrényekbe kerültek a törékeny és mulandó darabok.

Mi lehet a magyarázata az újabb hímes tojások előkerülésének?

Tudjuk, hogy Déri György tárgyainak legnagyobb része egyszerre, 1938-ban került Debrecenbe, azonban számos darabot adott át a gyűjtő az ezt követő években is a múzeum számára. Valószínűleg ez történhetett a hímes tojások esetében is.  Az eredetileg kiosztott leltári számot ugyan minden tojásra ráírták, viszont a leltárkönyvi bejegyzés utólagos kiegészítése nem történt meg.

 

 

A beazonosítást megkönnyítette az a minden múzeumban dolgozó szakember számára nyilvánvaló tapasztalat, hogy minden korszaknak s így minden muzeológusnak, gyűjteménykezelőnek saját „védjegye” a leltári szám formai megjelenése, mérete, színe, betű- és számformája. Igaz ez a Déri György gyűjtemény műtárgyainak leltári számaira is.

Egy hímes tojás esetében alaposabb megfigyelésre volt szükség a beazonosításhoz. Ez ugyanis az elmúlt közel 100 év alatt megsérült. A tojás ugyan egyben maradt, felületén azonban számos repedés keletkezett, s a tojás belsejéből barnás színű elszíneződés került a héjra, mely nagy részben eltakarta az eredeti leltári számot. Ezt a darabot valószínűleg éppen ezért, a 1990-es évek elején lezárult revízió során tévesen azonosították be. Ekkor írták rá azt az 1935-ös leltári számot, mely egy Debrecenből bekerült 16 darabos kollekciót jelöl. Feltételezhetően az ebből a sorozatból hiányzó darabként azonosították. Ez az új leltári szám már jól látható módon, de egy későbbi korszakra jellemző írásmóddal került a tojásra, így fordulhatott elő, hogy csak a 2017-es alapos átvizsgálás során fedeztük fel a korábbi téves beazonosítást, valamint az eredeti leltári szám nyomait.

A Déri György gyűjtemény hímes tojásairól csak nagyon kevés írásos adat áll rendelkezésünkre. A leltárkönyvi bejegyzés és a leíró karton mindössze a származásról, készítés helyéről, 2 tojás esetében a készítés idejéről informál minket. A tojások ugyanazt a számot kapták, megkülönböztetésükre ún. al-számokat használtak. A gyűjtő meghatározása szerint a tojások Tolna-, Baranya-, és Nógrád megyéből származnak.

 

 

A díszítéstechnika alapján három csoportra oszlik a hímes tojás kollekció: 3 darab ecsettel festett, 4 darab viasszal írókázott, és 3 darab karcolt technikával készült.

Az ecsetes díszítési mód a legújabb a felsoroltak közül. Megjegyzendő, hogy ez a technika nem teszi lehetővé a hagyományos minták felvitelét a tojás felületére. Számos esetben figyelhető meg a minta előzetes, ceruzával történő felrajzolása és annak festékkel való kitöltése, átfestése is. Az elkészült hímes tojás felültét gyakran lakkréteggel is bevonták.

A festéshez leginkább temperát használtak. Ez a festéktípus olajos-vizes oldatban tartalmazza a színező anyagot, vagyis a pigmenteket. Használat közben (folyékony állapotában) vízzel hígítható, száradás után azonban oldhatatlanná válik. Érdekes, hogy a legősibb és legkorábban használt temperák alapanyaga is éppen a tojás, hiszen optimális arányban tartalmaz vizes és zsíros elemeket az összekevert fehérje és sárgája. Az így készült festéket tojástemperának is nevezik. Déri György gyűjteményének ecsettel festett hímes tojásaihoz is temperát használtak. A 10 darabból 3 készült ezzel a technikával. Közülük egyet emelek ki részletes leírással.

A tojás Sárpilisen, Tolna megyében készült. Erről maga a tárgy informál minket, hiszen ez a felirat „Sárpilisi // Emlék” felkerült a tojásra is. E két szó között stilizált, kissé elnagyolt kivitelűnek tűnő virágmotívumokat festett a készítő. A minták elrendezése és elhelyezése láthatóan előre végiggondolt – bár előrajzolásnak nem látszik nyoma. Az elnagyoltnak, gyenge kivitelűnek mutatkozó hímes tojás, nem feltétlenül a készítő ügyetlenségéről árulkodik. Magának a technikának sajátossága ez, hiszen ha a tempera túl híg, megfolyhat, ha túl sűrű, akkor pedig a használt ecset sörtéinek szálai látszódhatnak. A sárpilisi tojás esetében is ez utóbbi a helyzet. Érdekes, hogy a készítő meghagyta az alapvetően világos héjú tojás saját színét – ez mondhatni teljesen fehér – és közvetlenül erre vitte fel a függőleges elrendezésű mintákat, melyeket száradás után egy lakkréteggel is rögzített. A mintakompozíció 3 részre bontható. A tojás egyik oldalán szár nélküli szirmos virágfej, sárga középpel, piros és kék váltakozó színű szirmokkal. (A sziromlevelek külön-külön is díszítettek. A pirosak 2 db sárga pettyel, a kékek piros pettyekkel.) A szirmok közötti terület kitöltésére sárga rövid vonalakat festett fel a készítő és ugyanitt a szirmok végeinél piros pöttyöket is használ az üres felület kitöltésére. Ezzel a mintával szemben, a tojás másik oldalán sárga színű masnira emlékeztető elemből piros száron szerteágazó szirmos virágkompozíció látható. Ezek az előzőnél is elnagyoltabb kidolgozásúak, a két alsó sárga, míg a felettük elhelyezkedő 3 virágfej feketével festett. A két virágkompozíció között helyezte el a készítő a „Sárpilisi // Emlék” feliratot kék színnel. A tojás aljára és tetejére egy-egy hasonló kidolgozású szirmos szár nélküli stilizált virágfej került.

 

 

A tojás színválasztásának érdekessége, hogy a készítő csak tiszta, ún. alap- vagy elsődleges színeket használt: pirosat, sárgát és kéket. A tojáson megjelenő másik két színt, a feketét és a fehéret (a tojás alapszíne) a színelmélet nem tekinti valódi színnek. Nem tudni, hogy ez csak a véletlen műve vagy tudatos színválasztás volt-e, de annyi bizonyos, hogy különleges harmónia jellemzi az alkotást, melyen ezek a színek jelennek meg.

Déri György hímes tojás gyűjteményének másik csoportját a viasszal írt darabok alkotják-számszerűsítve 4 darab. Ez a díszítéstechnika az egész magyar nyelvterületen elterjedt és általános volt. A forró viaszt egy pálca végéhez merőlegesen dróttal, lószőrrel, erősített rézcső juttatja a tojás héjára. Az erre a célra kialakított eszköznek tájegységenként más és más népnyelvi elnevezése van, ezek közül legismertebb az íróka. A technika nagyon egyszerű elven működik; a viasszal fedett területeket nem fogja be a festőlé, így alatta kirajzolódik a minta. E technika használata során a kompozíció kialakításának rendezőleve szinte minden esetben a szimmetria és a ritmusos ismétlődés. Ezt segíti elő, hogy a tojásokat nagyon gyakran annak vízszintes és függőleges tengelye mentén mezőkre osztották (osztó-vonalas rendszer). A pontos és egyenes vonalak húzásához jól elkészített írókára, biztos kézre és sok gyakorlásra van szükség. A tojás színezését leginkább különböző növényi eredetű festő-lével végezték, ám a 20. század elején a természetes anyagok mellett megjelentek az ipari előállítású ún. anilin alapú festékek is.

 

 

A viasszal írt tojások közül egy darab magasan kiemelkedik a többi közül, készítője mesterien használta az írókát. A leltárkönyvi bejegyzés szerint ez a tojás is a Sárközben készült az1890-es években. A tojás eredetileg sötét ibolya alapszíne az elmúlt mintegy 130 év alatt meglehetősen elhalványult, foltossá vált. A tojás valódi alapszíne azonban nem a lila, hanem a sárga szín. Ezt a darabot ugyanis kétszer festette meg készítője. Először sárga festőlével színezte meg, majd felvitte rá viasz segítségével a motívumot és csak ezt követően helyezte a tojást ibolyaszínű festékbe. Aki készített már ezzel a technikával hímes tojást az tudja, hogy mennyire időigényes folyamat ez. A nagy időráfordítás több dologra is utalhat, készítője talán különleges személynek, szánhatta ezt a darabot. A tojás díszítménye két minta ismétlődéséből alakul ki. A két, szinte teljesen azonos elemekből álló motívum, vízszintesen helyezkedik el, teljesen kitölti a tojás felületét és csak alapos megfigyelés, lassú körbefordítás után tűnik fel a megfigyelőnek hol kezdődik az egyik, és hol ér véget a másik. A mintaelemek között üresen maradt részekre nagyobb méretű pettyek kerültek. Nem tudni, hogy az első ilyen viaszpetty egy véletlen elcsöppenés vagy a tudatos mintaformálás eredménye, de annyi bizonyos, hogy a szabálytalannak ható nagy méretű pettyek jól illeszkednek a tojás összképéhez. A színhasználat ennél a tojásnál is nagyon érdekes, hiszen a sárga és lila színek ún. komplementer párok, egymással szemben helyezkednek el a színkörben. Együttes használatuk különleges vizuális élmény és inger az emberi szem számára.

A fennmaradó 3 hímes tojás karcolt technikával készült. Ez a díszítési mód igen nagy múltra tekint vissza, hiszen már 8. századi avar sírból is került elő ilyen tojás. Annak ellenére azonban, hogy mondhatni a legrégebbi díszítési technikáról van szó, ez a típus mégsem igazán lett szerves része a falu hagyományos húsvétjának. Készítői ugyan falusi emberek – leginkább férfiak voltak – akik azonban eladásra szánt termékként állították elő azt a városi, polgári lakosság számára. A használt minták naturalisztikusak – leginkább virágornamentikák – s így a fizető, megrendelő közösség polgáriasult ízlését tükrözték. Ezekre a tojásokra gyakran kerültek, feliratok, rövid versikék is.

 

 

Az ilyen típusú hímes tojás elkészítése nem igényel igazán speciális eszközt. A tojást megfestették, s a már megszínezett darabra egy éles, hegyes eszköz – bicska, vastagabb tű, esetleg szeg – segítségével karcolták rá a kívánt motívumokat. Ennek során gyakorlatilag lekaparják a festéket a tojáshéjáról, így tűnik elő annak eredeti világos színe. Igyekeztek minél világosabb héjú tojásokat használni, s ezekre élénk színű, erős, sok esetben sötét festéket vittek fel, hogy a minta minél jobban látszódjon, kontrasztosabb legyen.

Sötét színűre festett tojásra karcolt mintát az a készítő is 1936-ban, akinek terméke néhány évvel később Déri György népművészeti gyűjteményébe került. A tojás központi díszítménye a kosárból szerteágazó leveles, bimbós virágos, növénycsokor realisztikus ábrázolása. A kosárból a bimbók, leveles ágak és virágok minden irányban szerteágaznak s szinte kitöltik a tojás teljes felületét. A szabadon maradt területre az „Emlék” szót, alá pedig az 1936-os évszámot karcolták. A tojás igazi érdekességét az adja, hogy készítője gondot fordított a díszítmény virágainak utólagos halvány kiszínezésére is.

Rácz Hajnalka Tamara

 

Fotók: Lukács Tihamér

 

Az írás korábban megjelent a Magyar Múzeumok oldalán 2019. április 18-án. 

 

További Etno-jegyzetek a linkre kattintva olvashatóak.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2022
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu