HU EN
FőoldalA Hónap Érme – 2021 November

A Hónap Érme – 2021 November

Tóth Endre születésének 107. évfordulója 2021. november 17-én van. Városunk szülötte, a József Attila-díjas költő, pályáját az 1930-as évek elején kezdte. Mint tehetséges fiatalt, Móricz Zsigmond mutatta be szülővárosában. Dolgozott a Városi Levéltárban, később az Alföld c. folyóirat olvasószerkesztője volt. A második világháború előtt tagja volt a Csokonai és az Ady Társaságnak. Tíz verseskötete jelent meg, Oláh Gáborról szóló monográfiáját húsz recenzió méltatta. „Kortársaink, barátaink” címmel 1986-ban jelent meg tizenkét debreceni írót és képzőművészt bemutató kötete. 1975-ben és 1981-ben Csokonai-díjat kapott, 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének polgári tagozatával tüntették ki. A Magyar Írószövetség örökös tagja 2011. augusztus 16-án, tíz éve hunyt el. Nemrégiben unokája, Hercz Emese természetfotóiból készült „Az ezerszínű Nagyerdő” c. kiállításon találkozhattak verseivel a látogatók a Méliusz Petőfi Emlékkönyvtárában.

Talán kevesen tudták róla, hogy rendszeres látogatója volt az éremgyűjtők találkozóinak, és maga is gyűjtött érmeket. Özvegye és unokája ajándékaként gyűjteményének egy része, 110 darab érem, plakett és kisplasztika került múzeumunkba. Az anyag leltározása és digitalizálása lezárult, hamarosan megtekinthetők lesznek online katalógusunkban. A Hónap Érmét ebből az anyagból választottuk.

 

 

Ltsz.: NGY.2021.5.54.

Bronz, 60 mm.

Előlapi felirata: CSONTVÁRY TIVADAR  1853  1919.

 

A Csontváry Kosztka Tivadart és a festő talán leghíresebb művét, a Magányos cédrust ábrázoló érem Kiss Kovács Gyula kétszeres Munkácsy Mihály-díjas magyar szobrászművész alkotása. Kiss Kovács tanulmányait 1949-ben fejezte be a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán. Plasztikáin a valóság összetett megragadására törekedett. Nem típusokat akart alkotni, hanem az emberi egyéniség ábrázolását tűzte ki céljául. Érmei lírai életérzéseket, a természetszeretetet közvetítik. Munkásságát, és addig megjelent érmeit Soós Gyula elemezte 1966-ban a Numizmatikai Közlöny hasábjain. Ebből derül ki, hogy az Iparművészeti Tanács megrendelése folytán az Állami Pénzverőből került ki éremsorozata 1964-ben, melynek arany kivitelei a külföldi forgalom számára készültek. Ezek 60 mm-es bronz változatai között találjuk a fenti Csontváry érmet, valamint Michelangelo Buonarroti (A delphoi Szibülla), Vincent van Gogh (Horgászcsónakok a tengerparton), Pierre-Auguste Renoir (Après le bain) és Paul Cézanne érmeket. Az utóbbit kivéve Tóth Endre gyűjteményének köszönhetően már múzeumunk is őriz egy-egyet belőlük.

Novák Ádám

A Hónap Érme sorozatunk 2018 októberétől tart, a korábbi bejegyzéseket ide kattintva olvashatja.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu