HU EN
HomeA Hónap Érme – 2021 Június

A Hónap Érme – 2021 Június

1929 júniusának végén Debrecen adott otthont a XXII. Országos Dalosversenynek. Az Országos Magyar Dalosszövetség 1867-ben alakult meg. A mozgalmat a világháború rendkívül visszavetette, 1912-től 1925-ig dalosversenyt sem tartottak. A világháború befejezése után az elsőt 1925-ben Sopronban, a másodikat 1927-ben Szegeden rendezték. A szövetség tagegyleteinek száma 1929 márciusában 362 volt, s a kor sajtója folyamatos bővülésről számolt be. Ez elsősorban a kormány támogatásának volt köszönhető, hiszen a mozgalom a nemzeti összetartozást hirdette. A szövetség hivatalos lapja a Magyar Dal volt. 

A debreceni rendezvény szervezői az addigi legnagyobb létszámú verseny megszervezését vállalták. A dalosversenyen 202 dalegylet vett részt 10.000 fővel. A tömeg jól látszik a 280. sz. Magyar Filmhiradó képkockáin, melyet online is meg lehet tekinteni.

A nyitóbeszédet Baltazár Dezső református püspök tartotta:

 

„Igazságtalanul meggyalázott, megrabolt és szétszaggatott országunkban a dalnak és éneknek élet-halál jelentősége van. Minél szebb, minél erősebb és bátrabb a dal és minél inkább összekapcsolja és minél inkább összhangzóvá magasztosítja a nemzet fiainak lelkében egymás iránt kibuzgó békességét, szeretet, megértés s megbecsülést, annál közelebb van a leomlás méltó sorsa a bennünket sújtó történelmi igazságtalanság kevély Jerikójának bűnös falaihoz.” 

 

A verseny lebonyolítása hat csoportban történt, a legkiemelkedőbb a Királydíjas csoport volt, amelyben csak aranyérmes dalárdák vehetnek részt. A debreceni versenyen a Budapesti Polgári Dalkör, az Egri Dalkör, a Miskolci Daláregylet, a Szegedi Dalárda, és a Budapesti Acélhang Dalegylet, küzdött a Királydíjért, Tinódy-ezüstszobráért, melynek alkotója Stróbl Zsigmond volt. A győztes az Acélhang lett. 

 

 

A rendezvény fővédnöke maga Horthy Miklós kormányzó volt, aki még a szervezés idején megalapította a Kormányzói vándordíjat. Első alkalommal az Egri Dalkör vívta ki az elismerést, mellyel egy díszes serleg is járt, amin „vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzójának vándordíja, 1929” felirat volt olvasható. A vándorkupán kívül a dalkör tagjai emlékérmeket is kaptak, melyet Reményi József – talán legismertebb munkája a 10 filléresen megjelenő békegalamb – tervezett.

A 35 mm-es ezüst érem előlapján "A KORMÁNYZÓI DÍJAT NYERT DALOSOK EMLÉKÉRME” felirat olvasható, középen a kormányzó jobbra néző mellképével. Tőle balra az évszám és az alkotó vezetékneve került kivésésre. Hátoldalán virágkoszorúban "DEBRECZEN 1929 VÁNDORDÍJ" felirat, mely alá a díj nyertesének neve szokott kerülni utólag gravírozva, a gyűjteményünkben őrzött példány azonban ezt a helyet üresen láttatja. 

Leltári szám: DM NGY. 1997.27.

Fotó: Lukács Tihamér

 

Az érem a 2021. december 31-ig látható HATÁr-sorSOK c. időszaki kiállításunkon látható, sok más Debrecen Nagy Háború utáni történetéhez kapcsolódó műtárggyal egyetemben. 

 

A Hónap Érme sorozatunk 2018 októberétől tart, a korábbi bejegyzéseket ide kattintva olvashatja.

 

Follow us:

YouTube Instagram Twitter
Subscribe to our newsletter
Déri Múzeum - all rights reserved © 2020 - 2022
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
created by: WebDeb.hu