HU EN
HomeNewsGonosz férj és diadalmas feleség?

Gonosz férj és diadalmas feleség?

Tárgymesék a Déri Múzeumból

Barabás Miklós a 19. század legjelentősebb arc-, táj- és életkép festője volt. Már Nagyenyeden és Nagyszebenben végzett középiskolai tanulmányai alatt is tanult rajzolni, 1825-ben pedig Neuhauser Ferenc tanítványa lett. Kolozsvárott Szabó János oktatta portréfestészetre. A bécsi Akadémián Johann Endre és Johann Heinrich Függer voltak mesterei. Tanulmányai végeztével Bukarestbe ment, ahol portréfestészeti megbízásokat teljesített. Majd rövid időre Bécsbe, innen Velencébe utazott, ahol a nagy hírű velencei Akadémiát látogatta. Már 1835-től rendszeresen szerepelt a hazai tárlatokon klasszikus alkotások másolatával, portrékkal és életképekkel, amelyekkel jelentős sikereket aratott. Huszonhat évesen a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Pesten 1838-ban telepedett le, népszerű festőként számos megrendelést kapott. Festőtársai is elismerték, 1862-ben az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat elnökévé választották. A kor új vívmányával, a fotózással is próbálkozott, előfordult, hogy fotó után készítette arcképeit.

 

 

Barabás Miklósnak a Konkoly házaspárról készített portréi a Déri Múzeum képtárának kiemelkedő művei. A realista módon jellemzett két idős alak megformálása igazolja, hogy a festő ismerte és alkalmazta a természethű ábrázolást. Ezek a festmények Barabás pesti letelepedése után néhány hónappal később születettek, és az 1836-1837 közötti időszakban akadémiai megrendelésre készített Teleki József és Wesselényi Miklós portréival mutatnak rokonságot. Mindegyik mű modellje semleges, sárgásszürke, kivilágosodó háttérből bontakozik ki. A festő a viselet kialakításakor „ecsettel is rajzol”, a vonalakat csak az arc részleteinek megformálása során alakítja foltszerűvé. A fény által hangsúlyozott arc éles kontúrral határolt, kiemelve központi szerepét. A művek megrendelőinek életéről nincsenek írásos emlékeink, a festő monográfusának találó elemzése mégis hű képet alkot az ábrázoltak jelleméről:

 

„A két portré a házaspár együttélésének minden keservét érzékelteti. A megkötöttségében is gonosz férj, és a diadalmasan erőszakos feleség Barabás ösztönös emberábrázoló képességét mutatja.”

 

A modellek egyéniségének túlzottan is reális megjelenítését a festő viseletük részletező kidolgozásával ellensúlyozta. A férfi díszmagyar öltözete, az idős nő fekete bársonyruhája, az akkoriban divatos, kasmírszegélyű bordó bársony vállkendője, díszes főkötője és a nyakba kötött kendő áttetsző csipkéje az ábrázoltak anyagi jólétének jelei. Gazdagságuk további bizonyítékai a házaspár mindkét tagját ékesítő, aranyból készített ötvösművészeti remekek. A festő idős korú megrendelőit felékesítette, a hölgy főkötőjében virágfüzér jelenik meg, ez a biedermeier női portrék elengedhetetlen dísze és kelléke volt, amely esztétikai szerepén túl utalt az élet múlékonyságára is.

 

Fodor Éva Irán, művészettörténész, Déri Múzeum

http://www.museum.hu/.../Gonosz_ferj_es_eroszakos_feleseg

Jegyárak

Teljes árú belépőjegy
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
2.800 Ft/fő
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
1.400 Ft/fő
6 éven aluliaknak
Ingyenes
70 év felettieknek
Ingyenes
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
7.000 Ft/család
Időszaki kiállítás - Teljes árú belépőjegy
1.600 Ft/fő
Időszaki kiállítás - Kedvezményes belépőjegy
(6-26 év között, 62-70 év között)
800 Ft/fő
Időszaki kiállítás - Családi belépő
(2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
4.000 Ft/család
Törvényi kedvezmény - minden hónap utolsó vasárnapján
https://derimuzeum.hu/tartalom/ingyenes_latogatok.pdf
Fényjátékkal kísért tárlatvezetés
Munkácsy Terem
Belépőjegy +1.000 Ft/fő
Hátizsákos program
Egyiptomi, japán
Belépőjegy + 1.400 Ft/hátizsák
Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként)
10.000 Ft/csoport

Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /139-es mellék

2020. november 23.

Follow us:

YouTube Instagram Twitter
Subscribe to our newsletter
Déri Múzeum - all rights reserved © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
created by: WebDeb.hu