HU EN
HomeNewsVéget ért legaranyosabb tárlatunk

Véget ért legaranyosabb tárlatunk

A zárórendezvényen dr. Lakner Lajos tudományos igazgatóhelyettes mondott köszöntőt, ezután „Az arany útja – 700 éves a magyar aranyforint” kiállítási katalógusát dr. Garami Erika numizmatikus mutatta be.

Highlight-veretek: Kiemelkedő aranyak a gyűjteményből címmel tematikus tárlatvezetést tartottak a kiállítás kurátorai, Sajtos Anna és Véber Zoltán, majd évszázadok dallamait és hangszereit ismerhették meg a résztvevők Arany Zoltán segítségével. A tárlatbúcsúztatón pénzverés és érmemásolat-készítés is várta a látogatókat, akiket belépőjegyük mellé egy-egy ehető aranyforinttal is megleptek a szervezők.

Véget ért legaranyosabb tárlatunk
Véget ért legaranyosabb tárlatunk
Véget ért legaranyosabb tárlatunk
Véget ért legaranyosabb tárlatunk
Véget ért legaranyosabb tárlatunk
Véget ért legaranyosabb tárlatunk
Véget ért legaranyosabb tárlatunk
Véget ért legaranyosabb tárlatunk

Déri Múzeum

Az 1902-ben helytörténeti múzeumként alapított intézmény egyszerre őrzi Debrecen, Hajdú-Bihar megye és az egyetemes művelődéstörténet kulturális emlékeit. Déri Frigyes 1920-ban adományozta rendkívül jelentős gyűjteményét múzeumunknak, amit az elmúlt évtizedekben számos más, jelentős adomány is gazdagított. 

 

Déri Múzeum

2026. május 18.

Follow us:

YouTube Instagram Twitter
Subscribe to our newsletter
Déri Múzeum - all rights reserved © 2020 - 2026
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
created by: WebDeb.hu