HU EN
HomeNewsRúfusz teljes vértezetben

Rúfusz teljes vértezetben

Újabb értékes leletre bukkantak a Déri Múzeum régészei.

Teljes lamellás páncél került elő 2023. novemberében, Ebes határában egy magányos kora avar kori sírból. A harcos fölé lovát is eltemették. A ló alatt, az elhunyt fölé kiterítve került elő a páncél, melyre ráhelyezték a harcos fából készült nyíltegezét a benne lévő nyilakkal, valamint íját és kardját.

 

A sír jelentőségét a páncél adja, mely – a múzeum régészeinek derecskei lelete után – a második olyan lamellás vért, ami valószínűleg teljesnek mondható, és viszonylag érintetlenül került elő. A lócsontokat leszámítva, a teljes leletegyüttest egy tömbben emelték ki a szakemberek, restaurátorműhelyben folyik bontása, dokumentálása. A régészek, minthogy a leletre novemberben, Rúfusz napján bukkantak, ezt a nevet adták a kora avarkorban, vélhetően a VII. század első felében élt harcosnak.

 

A különleges leletegyüttest egy mai sajtóeseményen Debrecen városának polgármestere, Papp László is megtekintette. Ugyancsak részt vett az eseményen Katona Erzsébet önkormányzati képviselő is.

 

Déri Múzeum

Az 1902-ben helytörténeti múzeumként alapított intézmény egyszerre őrzi Debrecen, Hajdú-Bihar megye és az egyetemes művelődéstörténet kulturális emlékeit. Déri Frigyes 1920-ban adományozta rendkívül jelentős gyűjteményét múzeumunknak, amit az elmúlt évtizedekben számos más, jelentős adomány is gazdagított. 

 

2024. február 1.

Follow us:

YouTube Instagram Twitter
Subscribe to our newsletter
Déri Múzeum - all rights reserved © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
created by: WebDeb.hu