HU EN
FőoldalHírekJános vitéz a Dériben

János vitéz a Dériben

Játékos, rendhagyó irodalomóra, múzeumpedagógiai foglalkozás, színielőadás, homokanimációs játék…

Mindez együtt jelenti a Déri Múzeum Dísztermében látható egy órás programot, mely az általános iskolák 4. és 5. osztályosainak készült. A projekt a 2022-23-as Petőfi-emlékév keretén belül, az NKA Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium támogatásával, a Déri Múzeum 4,5 millió forintot elnyert pályázatának segítségével valósult meg. A Petőfi Sándor János vitéz című művéből készült darab ötletgazdája, rendezője és mesélője Vranyecz Artúr, a Csokonai Színház színművésze. Homokanimátor: Kustár Gábor, zenészek: Papp László és Takács Dániel. 

Az eddigi előadásokat több száz kisdiák láthatta már díjmentesen a múzeumban. A nagy sikerű darabot jövő januárban és februárban még több alkalommal bemutatják az előadók a Dériben, de a tervek szerint Hajdú-Bihar megye néhány településén és Miskolcon is láthatja majd a gyerekközönség. 

 

Déri Múzeum

Az 1902-ben helytörténeti múzeumként alapított intézmény egyszerre őrzi Debrecen, Hajdú-Bihar megye és az egyetemes művelődéstörténet kulturális emlékeit. Déri Frigyes 1920-ban adományozta rendkívül jelentős gyűjteményét múzeumunknak, amit az elmúlt évtizedekben számos más, jelentős adomány is gazdagított. 

 

2023. december 4.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu