Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /131-es mellék
CRAFTER – avagy a bronzkori kerámiaművesség felélesztése címmel láthatott a közönség nemzetközi tárlatot 2019-ben a Déri Múzeumban. A kiállítás a Kreatív Európa Program keretében megvalósuló CRAFTER (Crafting Europe in the Bronze Age and Today) projektnek köszönheti létrejöttét. Célja az volt, hogy mai kézművesek segítségével élessze újjá a bronzkori Európa kiemelkedő régészeti kultúráinak kerámiaművességét és az azokból nyert inspirációkkal támogassa a modern kézművesség megújulását.
A CRAFTER öt európai ország nyolc intézményének együttműködésével 2018 júliusában jött létre: a Barcelonai Autonóm Egyetem és Mula város önkormányzata (Spanyolország), az EXARC (Hollandia), a Hallei Őstörténeti Múzeum (Németország), a Paraćini Városi Múzeum (Szerbia), a debreceni Déri Múzeum, valamint a budapesti Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézete vesz részt benne.
A közös munka során a spanyol, német, magyar és szerb keramikus mesterek újraalkották a bronzkori Európa kiemelkedő régészeti kultúráinak (El Argar, Délkelet-Spanyolország; Únětice/Aunjetitz, Közép-Európa; Füzesabony, Kelet-Magyarország; Vatin/Vattina, Dél-Szerbia) legszebb és legjellegzetesebb kerámia edényeit, melyekből 2019 őszén az országok mindegyikében egyszerre nyílt kiállítás. Magyarországon a debreceni Déri Múzeum adott otthont a tárlatnak. A kerámia készítésének folyamatát a kiállításon látványos dokumentumfilm mutatta be. A film legutóbb a Nyon-i régészeti filmfesztiválon a zsűri különdíját kapta.
(A videóban Roberto Risch professzor, az ötlet és a projekt kitalálója, és Marcello Peres, a film egyik co-producere (mindketten az Universitat Autònoma de Barcelona munkatársai) szólalnak meg.)
Teljes árú belépőjegy (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 2.800 Ft/fő |
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között) (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 1.400 Ft/fő |
6 éven aluliaknak | Ingyenes |
70 év felettieknek | Ingyenes |
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek) (Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza) | 7.000 Ft/család |
Időszaki kiállítás - Teljes árú belépőjegy | 1.600 Ft/fő |
Időszaki kiállítás - Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között) | 800 Ft/fő |
Időszaki kiállítás - Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek) | 4.000 Ft/család |
Törvényi kedvezmény - minden hónap utolsó vasárnapján https://derimuzeum.hu/tartalom/ingyenes_latogatok.pdf | |
Fényjátékkal kísért tárlatvezetés Munkácsy Terem | Belépőjegy +1.000 Ft/fő |
Hátizsákos program Egyiptomi, japán | Belépőjegy + 1.400 Ft/hátizsák |
Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként) | 10.000 Ft/csoport |
Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /131-es mellék