HU EN
FőoldalÉrdekességekCsontosember... csontosnővér

Csontosember... csontosnővér

            1987. augusztusában – alig egy hónapja voltam a Déri Múzeum régész munkatársa – egy pénteki napon, délután 3 óra után egy viseltes ruházatú öreg úr embercsontokat hozott be a múzeumba. A portás nekem szólt, mint fiatal, új alkalmazottnak, hogy fogadjam. Miután megtekintettem az újságpapírba csomagolt combcsontokat, bordákat és koponyadarabokat, megkérdeztem, hogy honnan hozta. Hosszadalmasan kezdte magyarázni, hogy a város nyugati felében lévő építkezéseken pontosan hol, hogyan került elő. „Ez nincs messze, ki tudunk menni még ma… igaz péntek délután van!” – gondoltam. Szóltam a leletbejelentő úrnak, hogy várjon a porta előtt, én pedig elindultam, hogy megkeressem a gépkocsivezetőnket.

            P. Sándor gépkocsivezető, feledhetetlen, különleges alakja volt a múzeumnak. Ekkor már több, mint 30 éve szolgált az intézmény kötelékében, a megye területét úgy ismerte, mint a tenyerét, de ugyanígy ismerte a múzeum dolgozóinak mindenféle ügyes-bajos dolgát is. Mivel egy hivatali gépkocsija volt a múzeumnak, „hozzám mindenki beül” – mondta sokatmondóan. Éles eszéért, gyakorlati képességéért mindenki szerette és tisztelte. Különösen kedveltük a szarkasztikus humorát, annak ellenére, hogy hirtelen haragú lévén, ha bedühödött, vörös fejjel úgy káromkodott, mint egy kocsis. Ilyenkor ki kellett várni, míg megnyugszik. Hozzá mentem azon a napon az alagsori pihenőbe.

 

– Sándor bácsi, ki kell menni! Leletbejelentés van!

– Most?! … Péntek van, mindjárt 4 óra! – s az öregnek vörösödni kezdett a feje. – Ki az a marha, aki ilyenkor hoz be valamit??

Miután leírtam a leletbejelentő külsejét, és hogy mit hozott be, P. Sándor feje egészen céklaszínűvé vált.

– Ó, hogy az isten húzza bele *****! Hát ez a csontosember!! Ez a félnótás hülye, se kutyája, se macskája… azzal szórakozik, hogy a honvédtemetőnél lévő építkezéseknél előkerülő csontokat kiszedi és idehozza lehetőleg péntek délután, hogy visszavigyük és ott a Lépcsős kocsmánál fizessünk neki valamit, mint megtalálói díjat… Meg kéne neki mondani, hogy ne ide hozza, hanem vigye szembe a rendelőintézetbe, a csontosnővérnek?!

 

 

Eltűnődtem a hallottakon, majd kimentem a portára és az ott várakozó bejelentőnek elmondtam, hogy vigye inkább a szemközti orvosi rendelőbe és ott menjen le a pincébe, keresse a csontosnővért, de siessen, mert ilyenkor pénteken hamarabb el szokott menni: „ott szokták mostanában venni a csontokat, még fizetnek is érte, ha jó minőségű”…

Hiteles lehettem, mert az öreg úr sarkon fordult és köszönés nélkül elviharzott a szemközti rendelőintézet felé.

Visszafelé a folyosón szembe jön velem P. Sándor – beletörődve a sorsába – sapka a fején.

 

– Na menjünk, essünk túl rajta… De ne fizess érte semmit, mert aztán megint itt lesz a nyakunkon!… Legszívesebben be sem engedném ülni a kocsiba, mert olyan bűz marad utána, hogy alig bírom kiszellőztetni!

– Nem kell, már elment.

– Hová? – nézett rám kikerekedett szemmel P. Sándor.

– Hát a csontos nővérhez! Mondtam neki, hogy siessen, mert ilyenkor hamarabb zárnak ott is.

– Bevette? Hű, a mindenit! Akkor tűnjünk el mi is, még mielőtt kitör a vihar! – Sándor bácsi feje most is belevörösödött, de a szeme huncutul csillogott…

Pár perccel 4 óra előtt eltűntünk a múzeumból – elvégre péntek délután volt.

 

            Hétfőn, pár perccel 8 után, mikor beléptem a múzeum ajtaján, a portás szólt, hogy az igazgató már kétszer is keresett és azt üzente, hogy azonnal menjek be hozzá. Gyanútlanul mentem az igazgatói iroda felé, a hétvégi családi események teljesen elfeledtették velem a péntek délutánt. Az igazgatói iroda előtt a titkárnő jelezte, hogy nagyon dühös a főnök, mit csináltam? A késésre gondoltam – mint bűnömre – és kopogás után óvatosan léptem be az igazgatóhoz, aki állva fogadott és átható kék szemekkel szúrósan próbált rám nézni.

            G. László igazgató is egy különös egyénisége volt a múzeumnak. Mielőtt igazgatónak jött a múzeumba, a pártbizottság munkatársaként Hajdú-Bihar megye kulturális ügyeiért volt felelős pártvonalon. Mai szóval mondva „pártkatonaként” igyekezett magát a kultúrához értő embernek mutatni. Ezt leginkább úgy érte el, hogy a múzeumi szakemberek között az irodalmi műveltségét hangoztatta, míg az irodalmárok között a muzeológia vénáját – leginkább néprajzos – igyekezett bizonyítani. Ettől függetlenül jószívű, szociálisan érzékeny, segítőkész ember volt. Igazgatóként nagyon ügyelt a külső látszatra, de minden értékes belső kezdeményezést igyekezett támogatni. A belső intrikát igyekezett visszaszorítani, híve volt a mulatságos találkozóknak és kirándulásoknak, ha az kifelé nem sértette a látszatot. Ő is hirtelen haragú ember volt, csak ezt nem az arcszínén, hanem az átható, erőltetett tekintet mellett a kopaszságát elfedő, keresztbe fésült hajának a finom remegésén lehetett érzékelni.

            Így fogadott azon a bizonyos napon. Köszönésemet egy néma bólintással viszonozta és mozdulatlanul meredt rám, de a feltűnően magas homloka feletti festett haj mozgása olyan komikus látványt nyújtott, hogy nem tudtam megállni nevetés nélkül. Persze igyekeztem visszafogni magam, de a nevetőizmaim rángását nem tudtam palástolni…

 

– Mit röhögsz? Nincs okod a röhögésre! Mit csináltatok ti pénteken ezzel a vén tekergővel?

 

Most már tudtam, hogy mi a botrány tárgya, de a „vén tekergő” megnevezés alatt én a „csontos embert” értettem és kezdtem szabadkozni, hogy én nem ismertem őt, most sem tudok róla többet, mint amit a pénteki találkozáson láttam és hallottam.

 

– Ugyan már! Ne etess engem! Nem te találtad ki ezt! Nem lennél te magadtól ilyen hülye! Ez a mi vén tekergőnk nem akart már kimenni és ezért küldött ki téged ezzel a csontos nővér hülyeséggel. Te meg új vagy itt és elhiszel mindent!

 

 

Most tényleg csapdába estem, nekem kellett tiltakoznom, hogy nem úgy vagyok hülye, ahogy ő gondolja. Tudtam én miről van szó… Különben is Sándor bácsi nem küldött engem szó szerint a bejelentő öreg úrhoz. Sőt! Meg amúgy van betyárbecsület is a világon! Próbáltam valahogy ezt elmondani, de egyre inkább fonáknak éreztem ezt az egész helyzetet… Úgyhogy elhallgattam… S hallgattam az ő nem túl meggyőző mondatait a szakmai elhivatottságról, a múzeum tekintélyéről… Majd lassan ő is elbizonytalanodott és abbahagyta a kioktatást.

 

– Szólj annak a vén tekergőnek, hogy jöjjön ide!

 

Alig léptem ki az igazgatói ajtón, P. Sándor ott ült a titkárságon. Nem szólt semmit, de szeme mosolygott. Intettem neki fejjel, hogy jöjjön. Ahogy beléptünk az irodába, az igazgatónk már nem állt, hanem ült egy kerek asztal mögött, amire három pohár és egy tele konyakosüveg volt kitéve. Intett, hogy üljünk le. Lassan töltötte meg a poharakat, addig egyikünk sem szólt egy szót sem…

 

– Pocsék hétvégém volt miattatok! – mondta, majd intett, hogy vegyük fel a poharakat. Ezután részletesen elmesélte, hogy a múltból ismert befolyásos személyek keresték meg, hogy provokátorok vannak a múzeumban, akik félrevezetik a jószándékú bejelentő vagy feljelentő(?) embereket… A csontos ember ugyanis jó kapcsolatokkal rendelkezett a belügyes világban, ő maga is szolgált államvédelmi vonalon valamikor... 

– Megígértem nekik, hogy intézkedem… De már nem azokat az időket éljük!

Nemsokára a titkárnő hangos hahotázást hallott az irodából és bekopogott, hogy kérünk-e kávét.

 

Néhányszor még láttam a csontos embert az utcán, de ő nem állt velem szóba többet. Évtizedek múlva véletlenül értesültünk róla, hogy a Lépcsős kocsma átépítésekor az egyik raktárból egy embercsontokkal teli zsák került elő, amit valamelyik korábbi törzsvendég hozott be a kocsmába, mert az akkori pincér mindegyik combcsontért adott egy ingyen felest… de, hogy miért gyűjtötte a vázcsontokat az akkori kocsmáros, már senki sem tudta.

 

Szöveg: Hajdú Zsigmond

 

A képeken nem a szövegben szereplő emberi maradványok láthatók, csak illusztrációként szolgálnak .

Kövess minket:

YouTube
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum Régészeti Tár - Minden jog fenntartva © 2020 - 2022
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu