HU EN
FőoldalA Hónap Érme – 2021 Február

A Hónap Érme – 2021 Február

A sztálinista irányvonalat követő kommunista párt, a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusát a békés és reményteli látszat ellenére egyre fagyosabb háborús feszültség járta át.  A hidegháború mélyülése mellett Jugoszlávia 1948-tól fokozatosan eltért a sztálini úttól, 1950 és 1951 során Josip Tito folyamatosan közeledett a nyugathoz. Itthon a jugoszláv helyzet mellett gondot okozott, hogy a párt realitásokat figyelembe nem vevő gazdaságpolitikája 1951-ben a jegyrendszer (újra)bevezetését eredményezte.

Ezt az államilag kontrollált elosztó szisztémát az alapvető áruk hiányakor vezetik be annak érdekében, hogy a magas árat is kifizető gazdagabb réteg ne sajátítsa ki a készleteket. Először a cukor- és lisztjegyeket, később fokozatosan a hús-, a kenyér- és a szappanjegyeket vezették be. A rendszer hátránya, hogy táptalajt jelent a feketepiac számára. Az ellátási nehézségekért falun a tehetős, gazdag parasztokat az ún. kulákokat tették felelőssé. A jegyrendszer 1951. december 2-ig maradt érvényben a húsjegy kivételével, amelyet csak 1952 februárjában töröltek el.

A gazdasági irányvonal kijelölője Rákosi – eredeti nevén Rosenfeld – Mátyás volt, aki ekkorra már teljhatalmú vezére az országnak. A Kommunisták Magyarországi Pártjának 1918 novemberétől volt tagja, majd 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején népbiztos és a Kommunista Internacionálé egyik titkára volt. Az illegális pártmunkában 1924-től vett részt. Egy évvel később letartóztatták és 1935 februárjában életfogytiglani fegyházra ítélték. Tizenöt év után az 1848-as honvéd zászlókért cserébe szabadult, 1940-ben a Szovjetunióba távozhatott, ahol a magyar kommunista emigráció első számú vezetője lett. Magyarországra 1945 januárjában tért vissza, és a Magyar Kommunista Párt főtitkára, majd miniszterelnök-helyettes és államminiszter lett. Irányította az Államvédelmi Hatóságot, döntő szerepe volt a koncepciós perek megszervezésében és a törvénysértésekben.

A MDP II. Kongresszusát 1951. február 24-én nyitották meg az ÉDOSZ (Építőipari Dolgozók Szakszervezete) Székházában. Farkas Mihály hadügyminiszter megnyitóját követően Rákosi Mátyás beszéde hangzott el. A beszédet a Kossuth Rádió élőben közvetítette, annak csoportos meghallgatására többek között a regionális napilapok fejlécében szólítottak fel mindenkit az agitprop osztály munkatársai. Felszólalását követően a magyar dolgozók küldöttei ajándékokkal halmozták el Rákosit, hiszen éppen február 24-én ünnepelte névnapját. Természetesen a kongresszus, és a róla készült Filmhiradó is a főtitkár személyi kultuszát volt hivatott ápolni.

A Hónap Érmével ezekre a 70 évvel ezelőtt eseményekre emlékezünk, bízva abban, hogy hasonló történésekkel soha többé nem kell szembenéznünk.

 

A kiválasztott érméről keveset tudunk, készítőjét nem ismerjük, használatának körülményei sem tisztázottak.

 

 

Egy szabálytalan nyolcszögletű vörösréz, vagy bronzlapka közepén kör alakú mélyedésben Sztálin balra tekintő profilja látható, alatta „B M” monogram. Hátlapján kör alakú mélyedésben fenn ötágú csillag, alatta a felirat: 1951 FEBRVÁR 24.

Mérete 32x32mm

Leltári szám: DM VIII.68.16.2.

 

Novák Ádám

A Hónap Érme sorozatunk 2018 októberétől tart, a korábbi bejegyzéseket ide kattintva olvashatja.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu