HU EN
HomeKéptörténetek a Fotótárból – Jutalomutazás

Képtörténetek a Fotótárból – Jutalomutazás

Szöveg: Szabó Anna Viola

Képek: Kalmár István (Déri Múzeum Fotótára, EF_ 2020. 37.1-35)

Digitális utómunka: Lukács Tihamér

 

Az 1956 utáni, a társadalmi osztályok egyenkénti megszelídítésére irányuló kádári konszolidáció egyik legnehezebb feladatát jelentette az 50-es évekbeli kötelező beszolgáltatásoknak, a földek elvételének és az erőszakos szövetkezetesítésnek még élénken élő emléke miatt minden fölülről jövő intézkedésnek erősen ellenálló parasztság becsatornázása a rendszerbe. A cél továbbra is a mezőgazdaság kollektivizálása maradt, az új rendszer azonban terror helyett a módszeres agitálásra építve próbálta a közösbe csábítani a gazdákat. Az ígéretek között szerepelt a társadalombiztosítás, vagyis a baleset- és betegbiztosítás valamint a rokkantsági és öregségi nyugdíj bevezetése is. Mindemellett, a földjéhez és tulajdonához ragaszkodó parasztság mentalitásához igazodó intézkedés volt a tsz-tagok számára engedélyezett háztáji gazdálkodás és a részes művelési rendszer bevezetése, amely a többlettermelés értékét százalékosan visszaosztotta a saját művelésbe kiadott földeken dolgozóknak. Mindezen intézkedések meggyőzték a jobbat tenni úgysem tudó falusi lakosságot és 1961 végére a magyar parasztság 75%-a belépett a termelőszövetkezetekbe. 

Az ígéretek betartása felé tett fontos lépés volt, hogy 1960 szeptemberében Hajdú-Bihar megyében is megalakult, az Állami Biztosító felügyelete alatt, a Termelőszövetkezetek Megyei Biztosítási és Önsegélyező Csoportja. Az új intézmény vállalta tagjai számára a biztosítási szolgáltatások juttatását, a segélyezést, a kulturális ellátást és a dolgozók jól megérdemelt pihenésének biztosítását. E célból a debreceni Városi Tanács a Nagyerdő legszebb részén telket bocsátott az önsegélyező csoport rendelkezésére, hogy ott felépíthessék tervezett százszemélyes üdülőjüket, amelyhez a közös gazdaságok, a használatukban levő föld arányában, holdanként 20 forinttal járultak hozzá. 

A csoport vezetői, lelkes megyei tsz-elnökök, rögtön hozzáláttak, természetesen állami felhatalmazással, a legfontosabbnak tartott feladat, a tsz-tagok ingyenes üdültetésnek megszervezéséhez. Az év végéig öt csoport, összesen 160 fő tölthetett a megyéből 10 napot Parádfürdőn, s márciusig újabb 500 tagnak akarták ezt a lehetőséget biztosítani. 1962-ben már Jósvafőre és a budapesti Szabadáság-hegyi üdülőbe is utazhattak a turnusok, de gyógyfürdő-beutalót is kaphatott, akinek szüksége volt rá, s amikor 1963-ra valóban felépült a Nagyerdőn a tsz-üdülő, gyorsan kapcsolatba lépve a szomszédos országokkal, kiépült a csereüdültetés rendszere is, s attól kezdve a Tátrában is pihenhettek télen a dolgozók; illetve társasutazások indultak Moszkvába, Kijevbe, Prágába. Akkor már 47 000 szövetkezeti gazda volt tagja a biztosítási és önsegélyező csoportnak, amely a havonta befolyt tagsági díjak 25 százalékát fordította üdültetésre és rendkívüli segélyekre, a többiből az életbiztosításokat fedezte. Az ötödik év végére tízezer megyei tsz-tag részesült valamilyen segélyben, ötezernél többen üdültek belföldön, hétszázan külföldön. 

Az üdültetés mellett a másik népszerű kezdeményezése volt a csoportnak a kultúrprogrammal egybekötött belföldi társasutazások szervezése. 

 

Az Állami Biztosító kultúrvonata a Keleti pályaudvaron 

 

Az első „kultúrvonatot” 1961. február 23-án indították Debrecenből Budapestre. A csoport által mintegy a jó munka jutalmául biztosított két napos kiránduláson 500 megyei tsz-tag vett részt. Az élénk sajtófigyelemmel kísért eseményről fényképsorozat készült, amelyet a szervezők egy albumba összegyűjtve ajándékul adtak Gódor Ferencnek, az MSZMP megyei első titkárának – a pártirodáról került, az 1980-as években, több hasonló ajándék-albummal együtt a Déri Múzeumba. A képek annak a lelkesültségnek jegyében készültek, hogy íme, a gondoskodó szocialista rendszer minden dolgozóját megbecsüli, a kultúrlehetőségeket mindenki számára egyaránt biztosítja, a világot kinyitja és megismerhetővé teszi, mert aki megérdemli, az elnyeri jutalmát – és mindezért az ember nem lehet elég hálás. A világgal ismerkedő szegényember történetének megjelenítéséhez mind az újságírók, mind a fényképészek kiváló alanyt találtak a legidősebb utazó, a 81 éves Kállai István furtai tsz-nyugdíjas személyében, aki a tudósítások főszereplőjévé lépett elő. Az idős ember kalandos életével, természetes kedélyével és mimetikus készségével, mesebeli nagy bajuszával éppen megfelelt a rendszer által felemelt nép sugallani akart képének. A képeket uraló derű nemcsak az utazás feletti örömnek, de annak is betudható, hogy az utasokat filmesek is kísérték, akiknek semmi sem kerülte el a figyelmét s mindent rögzítettek, „az összes kínálkozó szituációkat kihasználva. Ez azután fokozta egy-egy mozzanat felvételekor a jókedvet, mert az is várható, hogy a filmet minden községben levetítik majd.”

 

Tsz-tagok a budapesti földalattin

 

A vonat reggel kilenckor indult Debrecenből, délben érkezett a Keleti pályaudvarra, ahol az ebédszünetüket töltő ismerős, megyei képviselők várták az utasokat, azzal a meglepetéssel, hogy másnap estére Kállai Gyula (akkor a minisztertanács elnökhelyettese) meghívta az egész csoportot a Parlamentbe. A beszámolók szerint ezután a várakozás izgalma a két nap minden programját áthatotta. Az állomásról idegenvezetők kísérte buszos városnézésre indultak, majd szállásukon átöltöztek, hogy este megnézzék az Erkel színházban a Cigánybáró előadását. Amikor a színházban „elsötétült a nézőtér – szól a tudósítás – újabb kedves figyelmességben volt részük a kirándulóknak: az Operaház vezetőségének a nevében üdvözölték őket. A hangulat tehát ismét felforrósodott, otthoniassá vált. Ennek eredményeképpen néhányan kijelentették, hogy szeretnének a szereplőkkel is közelebbről megismerkedni. S mivel hajdú-bihari nap volt Pesten, ezt is lehetővé tették a második felvonás után. 

 

„Kiváló mezőgazdász vagyok” — mondja büszkén Kállai bácsi az Erkel Színház öltözőjében Szilvássy Margitnak és Nagypál Lászlónak

 

A 81 esztendős Kállai István valósággal elérzékenyült, amikor a fotóriporterek pergőtüzében Szilvássy Margit és Nagypál László operaénekesek közrefogták, beszélgettek vele. Elmesélte, hogy fiatal korában mint tengerészkatona bejárta az egész világot, volt Olaszországban, Kínában, Egyiptomban, de Budapesten: most van életében először. Csak átutazott rajta, amint egyik szolgálati helyről a másikra vezényelték. Ma a furtai Petőfi Tsz nyugdíjasa, de még mindig dolgozgat. Most is volt vagy 130 munkaegysége. 

Közben befejeződtek a harmadik felvonás előkészületei és a látogatók is elfoglalták nézőtéri helyüket. Valami azonban még mindig lehetett, mert csak nem húzták fel a függönyt, holott a türelmetlenebbjei már tapsolgattak. Ekkor a színház vezetője kilépett a függöny elé és bejelentette, hogy a hajdú-bihariak meg akarják köszönni a szép előadást és hálájuk jeléül kis ajándékkal kívánnak a két főszereplőnek kedveskedni. S a következő pillanatban már ott is állt Szilvássy Margit és Nagypál László, velük szemben pedig Kiss Lajos, a mikepércsi Rákóczi Tsz elnöke néhány társával. Egy szép babát és kulacsot nyújtott át a művészeknek, amit Szilvássy Margit csókkal köszönt meg. Ezen Kiss Lajos annyira felbátorodott, hogy átkapta a művésznőt és a közönség tombolása közepette össze-vissza csókolta. (A felesége kedvéért hadd jegyezzük meg: utólag kijelentette, csak az előadás további sikere érdekében.) Azután folytatódott a műsor, de olyan emelkedett hangulatban. hogy több produkciót vastapssal honoráltak a megjelentek. 

 

Tsz-tagok az Erkel színházban 

 

A jókedv az előadás végeztével sem csökkent, amikor már nem volt kötött program, hanem »szabad foglalkozás« előtt álltak a kirándulók, ami – Budapest lehetőségeit tekintve – "kellemesnek ígérkezett.” 

 

 

Esti séta, ismerkedés Budapesten

 

Az esti szórakozás mibenlétéről nem szól a fáma, a képek tanúsága szerint azonban másnap reggel a Mezőgazdasági Múzeum kiállításait tekintette meg a csoport, 

 

 

Tsz-tagok a múzeumban

 

ezt nézelődés és vásárlás követte a Váci utcában, 

 

 

 

„A fiam Veszprémben postatiszt és egyetemre jár. Neki írtam a levelet.”Tsz-tagok a Váci utcai AEROFLOT irodában

 

 

 

„Ajándékvásárlás” és „borkóstolás” a Váci utcában

 

az Állami Biztosító jóvoltából a Hungária étteremben ebédeltek, 

 

 

Tsz-tagok egy budapesti presszóban

 

majd saját kérésükre, a Körhinta című filmet vetítették le számukra. Este azonban elérkezett a látogatás fénypontja, a parlamenti fogadás ideje, amelyről érdemes ismét a jellemzően leereszkedő-beleélő hangvételű tudósítást idéznünk. "Végre, hajszálpontosan fél 6-kor kitárult a főbejárat két szárnya. S látni kellett volna azokat a megilletődött arcokat, amelyeken szinte visszatükröződött az áhítat, amint a mesebeli szépségű épület vörös szőnyegein felfelé lépkedtek.

 

Tsz-tagok a Parlament lépcsőin

 

És odafent Kállai Gyula elvtárs, Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront országos elnöke, Gódor Ferenc elvtárs, Vass Istvánné, az országgyűlés alelnöke egyenként üdvözölt mindenkit, úgyhogy volt olyan látogató, aki újból lement, hogy még egyszer szemtől szembe kerüljön visszatértekor a fogadókkal. 

 

 

Tsz-tagok fogadása a Parlamentben

 

 

Ezután mindenkit a parlament üléstermében helyeztek el, s addig nem is volt fennakadás, amíg a képviselők padjait a vendégek teljesen megtöltötték. A többieknek azonban sehogy sem volt ínyükre – hiába kínálgatta Kállai elvtárs – a miniszteri bársonyszékekbe ülni. Ami aztán megint csak érthető, mert ilyesmi sem igen adódott még az életben.” 

 

 

Tsz-tagok a bársonyszékekben

 

 

Miután elrendeződtek, beszédében Kállai Gyula rámutatott arra, hogy "ma, miként az ország, úgy ez az épület is a dolgozó népé”, hogy a legfontosabb feladat a termelőszövetkezetek megszilárdítása, és hogy ez nem megy munka és harc nélkül, mert "a béke ügye harc kérdése is”. Válaszában Kiss Lajos megígérte, hogy a szíves fogadtatást becsületes munkával hálálják majd meg. 

 

Kiss Lajos mikepércsi tsz-elnök megígéri

 

 

Végül Kállai Gyula körbevezette a Parlament termein a népes csoportot, s az este hosszantartó, közvetlen hangú, szívélyes, sőt bensőséges beszélgetéssel zárult a büfében. 

 

 

Kállai Gyula és Ortutay Gyula kedélyeskedik a vendégekkel

 

A kultúrvonat másnap kora hajnalban indult haza, hogy a dolgozók idejében felvehessék a munkát. 

 

Hazafelé

 

Az első utazás alkalmával bevált programot nyújtották az ezután csaknem az évtized végéig, a megyéből évente legalább kétszer (s az ország többi részéből sokszor) útnak indított többi nagylétszámú csoport számára is, kis változtatásokkal, színház helyett cirkusszal, állatkerttel vagy üzemlátogatással. A továbbiakban, ha az utaztatásnak ez a látványos és demonstratívan hírértékű formája meg is szűnt illetve átalakult, – mert már nem volt szükséges kampánycélokra használni – a biztosítási és üdültetési rendszer, több millió taggal, életképes maradt a rendszerváltozásig. 

 

 

Felhasznált források

- Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2003.

- Bényei József: Számok és gondolatok. Ötéves a Hajdú-Bihar megyei tsz-tagok biztosítási és önsegélyező csoportja. Hajdú-Bihari Napló, 1965. december 31.

- Felkai Ferenc: Ez az ország a mi országunk. Ötszáz hajdú-bihari termelőszövetkezeti tag látogatása Budapesten és a parlamentben. Hajdú-Bihari Napló, 1961. február 26. 

- (b. l.): „Pekingben már voltam, de Budapesten még sohasem...“. Népszava, 1961. február 25.

- Ötszáz Hajdú megyei tsz-tag látogatása a Parlamentben. Magyar Nemet, 1961. február 25.

- Valamint Hajdú-Bihari Napló, 1962. december 24., 1964. január 23., 1967. január 17., stb. 

 

Képtörténetek a Fotótárból sorozatunk korábbi bejegyzéseit ide kattintva olvashatja.

Follow us:

YouTube Instagram Twitter
Subscribe to our newsletter
Déri Múzeum - all rights reserved © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
created by: WebDeb.hu