HU EN
FőoldalTárgymesék – Varázslat, mágia, gemmák!

Tárgymesék – Varázslat, mágia, gemmák!

A feljegyzések szerint Déri Frigyes a gemma (vagyis a vésett drágakő/féldrágakő) gyűjteményét 1919. június 7-én, 3000 koronáért vásárolta meg Bécsben Karl Hollitzertől. A feljegyzésben darabszám nem szerepel, a műtárgyak származási helyeként Brigetio van megjelölve. Azonban okkal feltételezhető (Gesztely Tamás tanulmánya alapján), hogy a műtárgycsoport nem egyetlen településről származik, hanem Pannonia északi limesének több pontjáról.

A jelenleg 95 ókori gemmát tartalmazó gyűjteményben található két igazán különleges darab, melyeket a kutatók varázsgemmaként azonosítottak. Nagy Árpád Miklós a varázsgemmák mibenlétét a következőképpen fogalmazta meg:

 

„A kutatók varázsgemmának nevezik az ilyesfajta vésett köveket. A név nem ókori, hanem a 20. század elején keletkezett és egy fogalompár értéktelenebbnek tekintett tagjához kapcsolódik: a vallással szemben a varázsláshoz. A név pontosan kifejezi a klasszikus humanitas eszményétől áthatott és jellemzően klasszicista ízlésű ókortudomány irántuk érzett viszolygását: általában a racionalitása miatt csodált görög szellem kihúnyásának szégyellni való dokumentumait látták bennük, a klasszikus antikvitástól idegen („keleti”) szellem képviselőit. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a gyógyító céllal készített köveket aligha tarthatták többre szemfényvesztő kuruzslók kellékeinél. […] Általában véve készítésük menete a következőképpen rekonstruálható. Ha egy varázsló (magosz) megalapított egy varázslatot, pontosan meghatározta, milyen gemmára van szüksége. 

Ennek alapján egy vésnök (scalptor) kivéste a megfelelő darabokat. Ez azonban még mindig csupán váz volt. A gemmát azt tette amuletté, ha a varázsló a beavatás (teleté) rítusa révén beleszőtte a világot uraló erők hálózatába.”

 

A Déri-féle Antik gyűjtemény varázsgemmái:

1. Mars Ultor

„Álló Mars Ultor szemből, feje oldalra fordítva, páncélruhában, sisakban, hosszú szárú saruban. Előrenyújtott kezében égő oltár felé paterát tart, a másikban lándzsa, lábánál pajzs, körülötte két csillag. Alapvonal. A kidolgozás jellemzői: Zömök, vaskos alak hosszúkás fejjel. Orra háromszög, szája, álla vízszintes  vonalak. Mell- és hasizma 4 függőleges vésés.”

 

 

2. Holdsarló és csillagok

„Holdsarló, körülötte hét csillag. A kidolgozás jellemzői: Arányosan megkomponált kép gondosan kidolgozott részekkel.”

 

 

Megjegyzés: A Déri-féle antik gyűjtemény a Szépművészeti Múzeummal együttműködve 2014-ben részt vett egy nemzetközi varázs-gemma projektben. Ennek köszönhetően a két gemma bekerült a „The Cambell Bonner Magical Gems” adatbázisba.

Kovács József Dénes

Első megjelenés 2020. május 4-én a Museum.hu-n. Link

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu