HU EN
HomeA Hónap Érme – 2021 Augusztus

A Hónap Érme – 2021 Augusztus

140 évvel ezelőtt, 1881. január 10-én született Debrecenben Medgyessy Ferenc szobrászművész. A jeles évforduló kapcsán az augusztusi Hónap Érmével városunk neves szülöttjéről emlékezünk meg.

Medgyessy kezdetben az orvosi pályát választotta, a budapesti Orvostudományi Egyetemen tanult, ahol 1905-ben végzett. 1905 és 1911 között külföldön, Párizsban és Firenzében tanult művészetet. 1911-től Budapesten, a Százados úti művésztelepen élt. Festőnek készült, de később döntően szobrászattal foglalkozott. Az első világháborúban katonaorvosként szolgált. Termékeny művész volt, számos köztéri alkotása készült, és sokat láthatunk közgyűjteményekben is.  Még életében több kiállítás készült műveiből, halála után többek között 1968-ban emlékkiállítása nyílt a Magyar Nemzeti Galériában. Hagyatéki centenáriumi kiállításának megnyitója 1981-ben a debreceni Déri Múzeumban volt, s a Múzeum Péterfia utcai épületében ma is látogatható állandó emlékkiállítása.

Több díja és elismerése közül ehelyütt a múzeumunk előtt ma is látható szobrokhoz köthetőt emeljük ki. 1930-ban a debreceni Déri téren négy allegorikus bronzszobrát avatták fel, melyekkel elnyerte az 1937-es párizsi világkiállítás Grand-Prix, vagyis nagydíját. Élete utolsó évtizedeiben hazai elismerésekben is részesült, mint a MTA művészeti díjában (1944), vagy két Kossuth-díjban (1948, 1957).

 

 

A Hónap Érmének választott emlékérem a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének 30. Vándorgyűlésére készült, melyet a 2000-es év nyarán rendeztek meg a Déri Múzeumban. Az eseményre a debreceni numizmatika ünnepeként emlékeznek vissza a szervezők és a résztvevők egyaránt, részletes visszatekintést hamarosan olvashatnak erről az érdeklődők. Itt csupán az érmet mutatjuk be, melyen Csóka Zsuzsanna ötvösművész munkájának eredményeként Medgyessy Ferenc portréja látható az előlapján, hátlapján pedig a szobrász egyik kalandos életű alkotása: a Táncosnő. 

Az említett szobrot először 1932-ben készítette el 39,8 cm-es méretben, ma a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona (56.68-N). Az egyszerűség, a természetesség, az időtlenség, a kiegyensúlyozottság jellemzi, a szobor mintegy a tánc szimbólumának is tekinthető. A „Táncosnő” telt alakú fiatal nő, aki dús redőzetű, testhez simuló ruhába öltözött. Fejét jobbra hajtja, törzsével félig ugyancsak jobbra fordul, karjait testétől kissé távol tartja, két kezét a szoknyája mögött szál köti össze. Szépen ívelt nyakát gyöngysor díszíti. A szobor körvonala töretlen, folyamatos. 

Nagyobb változatát húsz évvel később a Fővárosi Tanács rendelte meg.  Először az Izabella téri (ma Hevesi Sándor tér) Madách Színház (ma Magyar Színház) épülete elé került, majd annak átépítésekor a Kálvin tér Ráday utca sarkán állították fel. Rövid időre a Várban is „látogatást tett”, majd 1982-ben megérkezett a Madách Imre térre (vagyis ma az Örkény István Színház előtt látható).

Az emlékérem .925-ös ezüst és bronz kivitelben készült (42,5mm), mindkettőből egyet-egyet az NGY.2000.1–2. számok alatt őrzünk. Az éremről fotó a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégia első mintaprojektje keretén belül készült. A projekt kapcsán a múzeumunkban folyó munka eredményét a MuseuMap-en és saját online katalógusunkban is megtekinthetik.

 

Novák Ádám

A Hónap Érme sorozatunk 2018 októberétől tart, a korábbi bejegyzéseket ide kattintva olvashatja.

Follow us:

YouTube Instagram Twitter
Subscribe to our newsletter
Déri Múzeum - all rights reserved © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
created by: WebDeb.hu