HU EN
FőoldalHírekFejfa 1919

Fejfa 1919

Ady Endre 1919. január 27-én hunyt el. Ravatalát a Magyar Nemzeti Múzeumban állították fel, utolsó útjára, január 29-én több tízezer ember kísérte a Kerepesi úti temetőbe.

A költő sírját több mint két éven át egy egyszerű, a temetésekor leszúrt, fenyőből készült fejfa jelölte, amely az idők során már korhadásnak indult. Miután a Világ című lap felhívta a figyelmet a költő gondozatlan sírjára, 1921-ben változás történt. Május 14-én egy akácfából faragott debreceni fejfa került Ady sírhantjára. A fejfát az Ady család által megbízott Zoltai Lajos – debreceni múzeumigazgató, a jogász-újságíró Ady első szerkesztője – rajzolta a debreceni temető legrégebbi fejfáinak mintájára. Ilyen típusú síremléket a Tiszántúlon, a reformátusok körében volt szokás állítani. Nem véletlenül került ilyen a költő sírjára, hiszen ő maga is kálvinista volt.

(Forrás: Nemzeti Örökség Intézete)

 

A költő sírjáról s a fejfáról készült eredeti fénykép a Déri Múzeum tulajdona.

 

 

Juhász Gyula: Fejfa 1919

 

Tavasz van újfent. Ady Endre fölött

Violák, rózsák, nárciszok éke nő

És forradalmas lelke napján

Érik vetésed, arany jövendő.

 

Tán jól van így ez. Szent szomorú szíve

Termő erőnek jobb ma rögök ölén,

Mint megszakadni néma kínban

Gyászmagyarok setesutaságán.

 

Mert dal, remény mind szörnyű korai volt,

Szép bánatunk, új harcunk errefele,

Korán kezdtünk csatázni, sírni

És kora sír a legilletőbb itt.

 

Tavasz van újfent. A bihari hegyek

Nem ekhózzák ma énekedet, Ady,

A Szajna partja erre küldte

Mostoha népeit Afrikábul.

 

Tavasz van újfent. Ó legyen is tavasz!

Viruljon asszony, orgona, fény, öröm,

Csak Ady Endre forró szívét

Födi - ó jaj - hűs, fekete föld már!

 

Jegyárak

Teljes árú belépőjegy
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
2.800 Ft/fő
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
1.400 Ft/fő
6 éven aluliaknak
Ingyenes
70 év felettieknek
Ingyenes
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
7.000 Ft/család
Időszaki kiállítás - Teljes árú belépőjegy
1.600 Ft/fő
Időszaki kiállítás - Kedvezményes belépőjegy
(6-26 év között, 62-70 év között)
800 Ft/fő
Időszaki kiállítás - Családi belépő
(2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
4.000 Ft/család
Törvényi kedvezmény - minden hónap utolsó vasárnapján
https://derimuzeum.hu/tartalom/ingyenes_latogatok.pdf
Fényjátékkal kísért tárlatvezetés
Munkácsy Terem
Belépőjegy +1.000 Ft/fő
Hátizsákos program
Egyiptomi, japán
Belépőjegy + 1.400 Ft/hátizsák
Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként)
10.000 Ft/csoport

Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /139-es mellék

2021. január 27.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu