HU EN
FőoldalHírekLovas nomádok Európában

Lovas nomádok Európában

Megjelent a "Reiternomaden in Europa" (Lovas nomádok Európában) c. tárlat rendkívül szép kiállítású katalógusa, amelyben a Déri Múzeumtól kölcsön kapott tárgyak is szerepelnek.

Ausztriában, majd később Németországban is láthatja a közönség a Déri Múzeum A kagán lovasa című kiállítását. A Debrecenben 2019-ben nyitott népszerű tárlaton számos más kincs mellett egy avar harcos és lova életnagyságú rekonstrukciója is várta a látogatókat. A régészek éppen Kerény napján (június 4.) bukkantak a lovával s fegyverzetével elhantolt harcos sírjára, amelyből egy teljes lamellás páncél is előkerült. Jelentősége óriási, hiszen a Kárpát-medencében feltárt több ezer avar sírban eddig csak páncélrészleteket találtak. A Kagán lovasa kiállítás anyagát kölcsönözte oda a Déri Múzeum a "Reiternomaden in Europa" (Lovas nomádok Európában) c. tárlathoz, Schallaburgba. 

 

A Debrecenből érkező leletek egy reneszánsz várkastélyban leltek ideiglenes otthonra. A kiállítást külföldön is a Déri Múzeum munkatársai, Hága Tamara régész és László Attila Zsolt restaurátor építették fel. A debreceni kiállításon bemutatott lovas életnagyságú rekonstrukcióját Ausztriában nem, ám ősszel Németországban biztosan láthatja majd a közönség.

 

Jegyárak

Teljes árú belépőjegy
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
2.800 Ft/fő
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
1.400 Ft/fő
6 éven aluliaknak
Ingyenes
70 év felettieknek
Ingyenes
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
7.000 Ft/család
Időszaki kiállítás - Teljes árú belépőjegy
1.600 Ft/fő
Időszaki kiállítás - Kedvezményes belépőjegy
(6-26 év között, 62-70 év között)
800 Ft/fő
Időszaki kiállítás - Családi belépő
(2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
4.000 Ft/család
Törvényi kedvezmény - minden hónap utolsó vasárnapján
https://derimuzeum.hu/tartalom/ingyenes_latogatok.pdf
Fényjátékkal kísért tárlatvezetés
Munkácsy Terem
Belépőjegy +1.000 Ft/fő
Hátizsákos program
Egyiptomi, japán
Belépőjegy + 1.400 Ft/hátizsák
Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként)
10.000 Ft/csoport

Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /139-es mellék

2022. május 10.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu