HU EN
FőoldalHírekNyuszifül családi nap

Nyuszifül családi nap

Nyuszifül családi nap
Egy online családi nap keretében az Irodalmi Gyűjtemény egyik húsvéthoz kapcsolódó tárgyát mutatjuk be, és egy nyuszi könyvjelzőt fogunk elkészíteni. Ehhez megosztjuk a sablont, valamint a fényképes elkészítési útmutatót. Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

 

Magoss Olga által festett levelezőlapok 

 

Móricz Zsigmond egy házastársi veszekedés után Debrecenbe menekülve, 1924 decemberében ismerte meg Magoss Olgát, Magoss György debreceni polgármester lányát. Olga 1915-ben elvesztette férjét, s tíz éven keresztül gyászruhát viselt érte. Az írót egy sikertelen házasság tapasztalata után valósággal megigézte a fiatal özvegy, A fekete ruhás nő, ahogy egyik novellájának címében nevezte. Hamarosan feleségül is kérte, de Magoss Olga nemet mondott. Levelezésük tanúsága szerint Móricz az özvegyben az igazi, a megértő társat vélte megtalálni, aki a nyugalmat adhatná meg a számára. Az asszonyt is megérintette Móricz szerelme, mégis újra és újra elutasította közeledését. Az egyik levelében arról vall, hogy bár kívánja a szerelmet, de képtelen szeretni, noha szenved tőle: „Engem inkább tisztelnek és szeretnek a férfiak, minthogy más irányú érdeklődéssel viseltetnek irányomban... ma már sokszor kívánnám, hogy lenne egy egészséges érzésem, hogy Isten igazában tudnék valakit gyűlölni vagy szeretni...” 

 

Idővel barátsággá mélyülő kapcsolatukat jellemzi, hogy ha Móricznak bármi gondja-baja volt, Simonyi Máriával kötött második házassága alatt is elutazott Debrecenbe, beült Olga asszony trafikjába és kiönthette a szívét. Az asszony pedig a legbensőbb titkait vallotta meg neki; s még azt is engedélyezte, hogy levelei szövegét az író néha szó szerint beemelje műveibe. 

 

A húsz éven át tartó, hol borúsabb, hol derűsebb hangulatú levelezésre végig rávetül a beteljesületlenség árnya. Móricz így írt halála előtti, Olgának küldött utolsó levelében: „Már nekem annyira magánosságban kell élnem, hogy az is megváltás, ha én magam ráfoghatom valakire, hogy megért. Pedig a megértést éppoly kevéssé lehet más egyéniségre rákényszeríteni, mint a szerelmet. A szerelem: vágy. A szerelemnek mindig tragikus a sorsa.”

 

Férje halála után Magoss Olga, megélhetésül, trafikot nyitott, először a katolikus egyház Piac utcai bérházában, majd a városháza alatt. A dohánytermékek mellett saját készítésű dísztárgyakat is árult, kézzel festett képeslapokat, hímzéseket, melyekről sokszor kikérte Móricz véleményét is.   

 

 

 

 

 

 

Nyuszifül családi nap  

 

 

Egy online családi nap keretében a képen látható nyuszi könyvjelzőt fogjuk elkészíteni. Ehhez megosztjuk a sablont, valamint a fényképes elkészítési útmutatót. 

 

Amire szükséged lesz: fehér és rózsaszín dekorgumi, sablon, ceruza, olló, technokol ragasztó, ragasztópisztoly, fekete alkoholos filctoll, 1db 50mm-es gemkapocs, fonal, virágos szalag

Sablon letöltése 

 

1. Nyomtasd ki, majd vágd ki a sablont. Rajzold körbe és vágd ki fehér dekorgumiból a fej és a test elemet. Színes dekorgumiból pedig a tojás elemet. Alkoholos filccel rajzold meg a nyuszi szemét, bajuszát és orrocskáját. A fül belsejéhez vágj ki két esőcsepp formát a rózsaszín dekorgumiból. Technokol segítségével ragaszd a fül belsejébe. 

 

 

 

 

2. Fekete alkoholos filccel rajzold a test elemre a nyuszi lábait. Helyezd el a nyuszi fejét a testen a képen látható módon, majd technokol segítségével rögzítsd. 

 

 

 

 

3. Köss zsineget a gemkapocsra, majd a zsineg végére technokollal ragaszd rá a tojást. Ha van kedved, a tojást dekorálhatod. Ragasztópisztoly segítségével rögzítsd a nyuszi hátuljához a gemkapcsot. Figyelj rá oda, hogy a gemkapocs melyik végére ragasztod, hogy a kapocs segítségével rögzíteni tudd a könyv lapjára a nyuszidat könyvjelzőként. Ha van kedved, a fehér virágos szalagot akril festékkel beszínezheted, hogy jobban elüssön a nyuszi színétől. 

 

 

 

 

Álmodó magyarok – Történetek Debrecen irodalmából

 

A Déri Múzeum állandó irodalmi kiállítása nem Debrecen irodalomtörténetét mutatja be, hanem néhány, jellegzetes és máig ható csomópontot emel ki. Egyrészt azért mert ötszáz év történetét nem tudjuk tárgyak segítségével bemutatni – a kéziratokról, dokumentumokról és ábrázolásokról készült másolatok nem adnának többet egy könyvnél –, másrészt az ilyen hosszú időszak alatt fölhalmozódó információkat, adatokat a közönség nem tudná befogadni. Tovább

2021. március 29.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu