HU EN
FőoldalHírekTárgymesék a Déri Múzeumból. Első bálosok fehérben, vénlányok lilában

Tárgymesék a Déri Múzeumból. Első bálosok fehérben, vénlányok lilában

Az idei esztendőben a farsangi összejövetelek, bálok is elmaradnak, ám kár lenne szó nélkül átsiklani ezen az ünnepkörön.

Bálokat egykor majdnem minden társadalmi réteg rendezett, az összes egylet, hivatal, ipartestület tartott táncmulatságokat. Jelentős társasági események voltak ezek a farsangi időszakban. A legtöbb bál hagyományosan, évről évre majdnem azonos „menetrenddel” zajlott. A legjelentősebbeket a fővárosban rendezték, legtöbbször a nagyobb szállókban vagy a Vigadóban. Ám a Debreceni Kaszinó báljai is nagy eseménynek számítottak. Ide a Tiszántúl minden részéről érkeztek vendégek, az újságok előre beszámoltak a programról, azt követően pedig – a mai társasági lapokhoz hasonlóan arról is –, hogy kik jelentek meg, s milyen toaletteket viseltek.

 

Az első bálozó lányok megjelenése igen egyszerű volt, fehér fodros tüll vagy muszlin ruhát illett viselniük az első szezonban. Azt követően már rózsaszín vagy világoskék is lehetett a ruha, s ha már több éve farsangoltak és nem keltek el, jöhetett a vörös, sárga vagy lila öltözék. Ezeket a színeket persze kevesen választották, mert ugyan ki akarta volna felhívni a figyelmet arra, hogy vénlány? A fiatal asszonyok sokkal kihívóbban öltözhettek, a legpompásabb ruhákban tündökölhettek merészebb dekoltázzsal és pazar ékszerekkel. Ám ahogy éveik szaporodtak, a hölgyek egyre visszafogottabb színű öltözéket viselhettek.

 

A csokortartó a ruhák díszes, elegáns kiegészítője volt. Főleg a 19. századból maradtak fent a képen láthatóhoz hasonló darabok a világ múzeumaiban. A Déri Múzeum e tárgya gyöngyházból és domborított lemezből készült. A négyszögletes tartó többszörösen tagolt, esztergált nyelű, barokk díszítésű. Utóbbi aranyozott, zománcos, színes, stilizált virágokat formál. A finom darab vékony láncán csokortű és ujjkarika található, a bálban ez könnyítette meg a hölgyek számára a mozgást, a táncot.

 

Ormosi Viktória muzeológus, Déri Múzeum

 

Jegyárak

Teljes árú belépőjegy
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
2.800 Ft/fő
Kedvezményes belépőjegy (6-26 év között, 62-70 év között)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
1.400 Ft/fő
6 éven aluliaknak
Ingyenes
70 év felettieknek
Ingyenes
Családi belépő (2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
(Déri Múzeum, Medgyessy Ferenc Emlékkiállítás, Debreceni Irodalom Háza)
7.000 Ft/család
Időszaki kiállítás - Teljes árú belépőjegy
1.600 Ft/fő
Időszaki kiállítás - Kedvezményes belépőjegy
(6-26 év között, 62-70 év között)
800 Ft/fő
Időszaki kiállítás - Családi belépő
(2 felnőtt és max. 3 iskolás korú gyermek)
4.000 Ft/család
Törvényi kedvezmény - minden hónap utolsó vasárnapján
https://derimuzeum.hu/tartalom/ingyenes_latogatok.pdf
Fényjátékkal kísért tárlatvezetés
Munkácsy Terem
Belépőjegy +1.000 Ft/fő
Hátizsákos program
Egyiptomi, japán
Belépőjegy + 1.400 Ft/hátizsák
Tárlatvezetés (a Déri Múzeumban kiállítási egységenként)
10.000 Ft/csoport

Amennyiben vendégeink tárlatvezetést igényelnek, kérjük azt a látogatás előtt legalább 2 héttel jelezzék az alábbi elérhetőségeken: +36 52 322 207 /139-es mellék

2021. február 9.

Kövess minket:

YouTube Instagram Twitter
Feliratkozás hírlvélre
Déri Múzeum - Minden jog fenntartva © 2020 - 2024
4026 Debrecen, Déri tér 1.
Tel.: +36 (52) 322-207
href="mailto:uh!pont!muezumired!kukac!ired">E-mail: uh!pont!muezumired!kukac!ired
készítette: WebDeb.hu