Déri Múzeum

Déri Múzeum

ÚJ ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS A DÉRI MÚZEUMBAN

1. „A csillagos ég lakói” – régészeti tárlat

Csillagos Ég Lakói címet viselő régészeti tárlatunkon a halál általános képét vázolták fel az alkotók. Ez a kiállítási egység három fő részből áll:

1. A látogatók egy téli, ködös erdőben tett séta során ismerhetik meg az elmúlt tízezer év halálhoz kötődő általános emberi és társadalmi jelenségeit. A bemutatott leletek Hajdú-Bihar megye területén kerültek elő.

2. A terem közepén egy Életfa belsejében berendezett – általunk megalkotott –  „Halálszentélyben” emeljük ki a halotti kultusz általános jelképi formáit: a búcsúzást, az utazást, az emlékezést, az ezeket megjelenítő tárgyakkal.

3. Az Életfából a galérián lévő égi szférába feljutva egy egyiptomi sírkamrába lép a látogató. Az égben lévő sírkamra a halállal kapcsolatos emberi fantázia egyik történetileg hiteles képét ábrázolja szimbolikusan: a halottak égi lakását, azaz a Csillagos Ég Lakóit.

A múzeum gyűjtőterületén főként az elmúlt húsz évben végzett ásatásaink eredményeit mutatja be a tárlat, sajátos nézőpontból. Időbeli keretei a középső neolitikumtól a magyar honfoglalás koráig terjednek. A  kiállítás a  szokásokon és a tárgyi emlékeken túl a temetkezéshez, a halálhoz, valamint a túlvilághoz kötődő szellemi hátteret, elképzeléseket is bemutatja. Ezen a ponton kapcsolódik a régészeti kiállításhoz a Déri Múzeum egyedülálló egyiptomi gyűjteménye. Ezt egy egyiptomi főúri sírkamrában ismerhetik meg a látogatók.


2. Szamuráj udvarház

Harcművészet vagy harc és művészet?

A Déri Múzeum Japán-gyűjteménye nemcsak hazai, nemzetközi mércével mérve is jelentős. Déri Frigyes gyűjtőmunkája során elsősorban olyan jellegzetes japán tárgyakat keresett, amelyek az Edo-korban (1603–1867) készültek. Ennek köszönhetően a virágzó japán iparművészet számos tárgyi emléke tekinthető meg napjainkban a múzeumban.

Déri Frigyes kollekcióját egészíti ki az 1930-as évek elején Tokióból érkezett anyag, amelyben a 19. század végén és a 20. század elején készült mindennapi használati eszközök találhatók meg. Az új kiállítás célja, hogy a műtárgyakat a lehető legközelebb hozza a látogatókhoz. Olyan korhű atmoszférát kíván teremteni, olyan információkat átadni, amelyek a nem szakértő közönség számára is könnyen befogadhatóvá és érdekessé teszik a látottakat. A kiállítótér középpontjában egy késő Edo-korabeli, stilizált szamuráj udvarház áll, amely keretét adja a korszak és a harcos kaszt bemutatásának.


3. Fegyvertörténeti tárlat

Halálos szépségek

A Déri-hagyaték egyik legnagyobb és legszínesebb műtárgycsoportja az újkori fegyvergyűjtemény. Déri Frigyes elsődleges célja nem az volt, hogy egy-egy fegyvertípusból a legteljesebb sorozatot állítsa össze, hanem hogy minél több és minél változatosabb harci eszköz kerüljön a gyűjteménybe. A kollekció három nagyobb egységre osztható. Az elsőbe a keresztény Európa fegyverei tartoznak, amelyek elsősorban a 15–18. századi magyar, német és olasz területekről származnak. A második, nagyobb csoportot az Oszmán-birodalom területén és Perzsiában készült, klasszikus muszlim fegyverek alkotják. A harmadik rész, amely a távol-keleti fegyvereket mutatja be, a legkisebb, ám a legkülönlegesebb egység. Az európai szemnek olykor szokatlannak tűnő fegyverek a 17–18. századi Perzsiában és Indiában készültek.


4. Régi Képtár

Képzőművészeti kincsek

A régi képtárban láthatók azok a 17–19. században készült alkotások, melyeknek nagyobb része Déri Frigyes ajándékaként került a múzeumba.

A kiállított művek a barokk festészeti emlékektől a klasszicista műalkotásokon át nemzeti festészetünk kiemelkedő időszakáig, a történeti festészet virágzásáig mutatják be e fordulatokban gazdag időszakot. A kiállított közel hetven festmény tematikai csoportba rendezve jelenik meg. Az első a portréfestészet 17–19. századi törekvéseit és a kétszáz év során bekövetkező változásokat mutatja be. A második kabinet a csendélet, míg a harmadik tájképek és életképek párhuzamos kiállításával igyekszik rámutatni a két tematika közötti szoros kapcsolatra.

A grafikai kabinetben látható alkotások Debrecen még álló, illetve már csak festményeken és grafikai lapokon megőrzött emlékeinek képes dokumentumai. A legkorábbi darab a Debreceni Színház (épült: 1861–1865) épületéről készített, azzal egykorú akvarell.

Az utolsó, legnagyobb térben a 19. század kiemelkedő festőinek alkotásai zárják a Régi Képtár kiállítását, amelynek anyaga híven tükrözi a Déri-gyűjtemény rendkívüli gazdagságát.


5. Déri-emlékterem

„Debrecennek ajándékozom...” 

A debreceni múzeumügy történetében az 1920-as év döntő fordulatot hozott. Déri Frigyes ez év október 18-án járt először itt, és bejelentette, hogy a Debrecennek adományozza gyűjteményét. Kívánsága az volt, hogy olyan magyar városba kerüljön, amely nagyságánál és jellegénél fogva alkalmas rá, hogy benne gyűjteménye a magyar kultúra közkincsévé váljon. Kijelentette: „Művelődéstörténeti gyűjteményemet, hosszú, munkás élet eredményét a közönség és különösen az ifjúság művelődésének előmozdítása végett állami tulajdonként Debrecennek ajándékozom.”

A Városi Múzeum Déri Frigyes adományával országosan és nemzetközileg is kiemelkedő múzeummá vált. A Déri-gyűjtemény minden klasszikus kultúrát és tárgykört nem nagyszámú, de jellemző és értékes műtárggyal ismertet. A kollekció az egyiptomi, görög, római, kínai, japán, iráni, mongol, indiai anyag mellett kiemelkedően gazdag fegyver, numizmatikai és képzőművészeti tárgycsoportokat is tartalmaz. Déri Frigyes ezzel az adománnyal tette egyedülállóvá Debrecent az ország múzeumai között.


6. A Munkácsy-trilógia

„Én az emberi alakban megjelent Istent akartam ábrázolni.” 

Így vallott műveiről az alkotó, akinek a múzeum talán legnépszerűbb kiállítóterében, a Munkácsy Teremben láthatók Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó, monumentális méretű alkotásai. A festmények Krisztus és vádlói konfliktusát, végkifejletként pedig az ige beteljesedését, Krisztus kereszthalálát jelenítik meg. A művek közös bemutatásának különlegessége, hogy maga Munkácsy sem látta együtt a három, bibliai témát feldolgozó festményét. A Jézus életét megörökítő sorozat darabjai első alkalommal 1995. augusztus 25-én, a Déri Múzeumban voltak láthatók együtt.


7. Nagyerdő

A természet szertára

Az állandó természetrajzi tárlat a Debrecentől északra fekvő és a várossal mára széles sávban összeépült erdő múltjába és jelenébe nyújt bepillantást. A növény- és állatgyűjteményeket, a gyűjtés egykori és mai munkaeszközeit, a tudománytörténeti relikviákat és az erdei emberek: vadászok, méhészek, rőzsegyűjtögető hátalók, erdőtelepítő vákáncsosok sajátos világának tárgyi emlékanyagát hangulatos környezetben figyelheti meg a látogató. Ebben a közegben a vitrinek asztalokká és szekrényekké, a rajtuk és bennük elhelyezett műtárgyak pedig egy régi természetrajzi szertár kellékeivé lényegültek.

    


8. Föld alatti Debrecen

Eszközök, kincsek, emlékek és egy régészeti szenzáció!

A „Föld alatti Debrecen” című kiállításban a városunk területén történt feltárások eredményeit mutatja be a múzeum. Az elmúlt tizenkét évben, 2003 óta több mint húsz helyszínen, közel négyhektárnyi területen folyt megelőző feltárás, vagy régészeti szakfelügyelet. Ennek köszönhetően – az írott források hiányában – az eddig ismeretlennek, vagy alig ismertnek mondható korszakokat egyre pontosabban ismerjük. A kiállított tárgyak a mindennapok emlékei. 

A 10. századi leletanyagot bemutató, földbe mélyített ház a debreceni városi régészet egyik szenzációja. Ez a régészeti felfedezés ugyanis Debrecen történetét - a levéltári adatok alapján eddig ismertekhez képest - legalább 100-150 évvel korábbra teszi.


9. Dobozi temető

A városi előkelőségek nyughelye

Debrecen legnagyobb és legrégebbi ismert temetője a Cegléd, ma Kossuth utcai temető. Három részt különböztettek meg benne, a keletit Rakovszky, az északit Csapó utcai, a legnagyobb kiterjedésű délit Dobozi temetőnek hívták. Ez volt a Dobozi család és más előkelőségek temetkezési helye. A nemes Dobozi család Kisszántóról származott Debrecenbe a 17. század közepén. Dobozi István egymás után tizenhárom, fia, Dobozi II. István tíz alkalommal volt a város főbírája. 

A látogatók előtt ismeretlen leleteket is bemutat a kiállítás. Láthatók lesznek újra a 16–17. századi különleges aranyékszerek, valamint Dobozi Sára ezüstkapcsos ingválla, gyöngyös pártája vagy Ifjú Dobozi István mentéje és dolmánya is.


10. A Debreceni Városháza

„...az igazat nem hamisítod, az hamisat nem igazítod...”

Debrecenben a bíráskodás joga a főbíró és tizenkét tagú testülete, a szenátus kezében volt. Debreceni polgár felett csak saját bírái ítélkezhettek.

A város lakóitól józan és jámbor életet követeltek. Gyakoribb bűncselekmény volt a lopás, verekedés, káromkodás. A legsúlyosabb bűntettek esetében a város pallosjoggal rendelkezett. A kínvallatást, vesszőzést, akasztást és fővételt a város hóhéra végezte. A „Városháza” kiállítótérben rendkívül értékes műtárgyakat tekinthet meg a látogató, többek között Juhos Ferenc debreceni főbíró pecsétgyűrűjét, ládát, amely eredetileg a titkos levéltár irattartója volt, főbírói karosszéket, Debrecen szabad királyi város címerképét, hóhérpallost, kalodát és rabbilincseket.


11. Az Arany Egyszarvú patika 

„Áldjon meg az Isten bejövetelkor és távozáskor!”

Dr. Rotschnek Emil gyógyszerész adományozta Debrecen szabad királyi város múzeumának az Arany Egyszarvú patika felszereléseit, berendezését. A gyógyszertárat Zeininger Antal 1772-ben a régi Czegléd utca 3., a későbbi Kossuth utca 6. szám alatti házban működtette. 1852-ben költözött át a patika a Sas és Kossuth utca sarkára, ahol jelenleg is gyógyszertár üzemel. A patika berendezése az egyik legszebb és legértékesebb hazai gyógyszertári gyűjtemény. Egyes edényekben még mindig megtalálhatók a régi gyógyszerek maradványai. A patika cégérében félköríves sugárkoszorúban az 1772-es évszámot és az egyszarvút helyezték el. A berendezés már a Városi Múzeum első kiállításában is szerepelt, és a Déri Múzeum megnyitásakor is az állandó kiállításban láthatták az érdeklődők.


12. Debreceni kézművesség

Istenfélő mesterek 

A 14. században az egyre gyarapodó kézműves iparosok nemcsak lakóhelyüket, a környéket is ellátták termékeikkel. Érdekeik védelmében önálló, zárt testületekbe, céhekbe tömörültek. A debreceni ötvösök és könyvkötők országosan híresek voltak. Több száz mesterembert egyesített magában a csizmadia, a magyar szabó, a szűcs, a tímár, a mészáros, a gubacsapó, a szűrszabó és a szappanos céh. Működésüket a maguk közül választott céhmesterek felügyelték. Elvárás volt, hogy a mesterember istenfélő, törvénytisztelő, szorgos, munkájára igényes legyen. A Déri Múzeumnak rangos céhemlékgyűjteménye van. Az új, állandó kiállításban céhláda, céhpecsét, céhedények, céhjegyzőkönyvek, szabadulólevelek és számos más értékes tárgy és dokumentum látható.


13. Gubacsapó műhely

Suba a subához – guba a gubához...

A debreceni gubás mesterek országosan híresek voltak jó minőségű, tiszta gyapjúból szőtt, hosszú, göndör fürtű, fekete gubáikról. A gubaposztót a hortobágyi pusztákon tartott rackajuh szőréből készítették. Az anyagba szövés közben gyapjúfürtöket fűztek, amitől a guba szőrmés bőr hatását keltette. A kész gubákat kallózták, vagyis gyors sodrású folyóvízben áztatták, hogy a guba szövete tömörödjön, tartósabbá váljon, és égerfakéreggel festették feketére. A koromfekete gubák nyakát élénkpiros veres posztóval „begallérozták”. Korong alakú „szemet” varrtak rá, mely a vállra vetett gubát rögzítette. A debreceni fürtös guba a Megyei Értéktár megbecsült eleme.


14. Mézeskalácsosság 

„Szív adja szívnek szívesen, Fogadja szíved szívesen!”

A fenti idézet olvasható a mézeskalácsos műhelyben kiállított, egyik gazdagon díszített, piros, mézes szíven. Ilyet kaptak a leányok a szerelmes legényektől a vásárokon. A mézeskalács készítésének hagyománya egészen az ókorig nyúlik vissza, hiszen már a görögök és a rómaiak is tálaltak ünnepeiken mézes lepényt. Debrecen mindig is jelentős központja volt a magyarországi mézeskalácsosságnak. 

A látogatók közelről vehetik szemügyre a ránk maradt díszes mézes tányérokat, szíveket, babákat, bölcsőket és papucsokat az új állandó kiállítás mézeskalácsos műhelyében. A látványos kiállítást Kerékgyártó Sándor, egykori debreceni mester hagyatékából rendezte be a múzeum. A látnivalókat a maguk teljességében most láthatja először a nagyközönség.


15. Kézműves műhely

A kiállítótáson helyet kapott egy olyan közösségi tér is, ahol a debreceni mesterségeket valóban kézzel foghatóan ismerhetik meg a látogatók. Terveink szerint ide meghívást kapnak a régi mesterségek mai művelői, akik bemutatókat tartanak és mesélnek is munkájukról. A hagyományőrzés jegyében a kézművességgel kapcsolatos filmeket is rendszeresen vetítünk majd.


16. A kert

„Ó, lesz-e nékem valaha /Egy csendes, barátságos kertem...”

Az irodalmi terem a város önképének változását egyetlen szimbolikus figura, Csokonai Vitéz Mihály alakján és kultuszán át mutatja be. A kiállítás tere a Csokonai emlékezetében összekötött három tér – a Füvészkert, az Emlékkert és a temetőkert –  egy képzeletbeli kertet jelenít meg, amely az üldögélés és szemlélődés helyéül szolgál.

A Füvészkert a botanizáló Debreceni Kör munkásságához köthető, amelynek Fazekas Mihály, Földi János, Szentgyörgyi József mellett aktív tagja volt Csokonai is. A kertet végső menedéknek tekintő, a szemlélődő életforma eszményét megfogalmazó költő alakja a Füvészkertben a botanikán keresztül jelenik meg, költeményeiben, szógyűjtéseiben, a füvészkönyv munkálataihoz való hozzájárulásában.

A Temetőkert a Hatvan utcai temető, Csokonai síremlékével, mint az Árkádia-pör szimbólumával, amely Csokonai emlékezetének birtoklásáért folyt Kazinczy Ferenc és a debreceniek között. A kultusznak ebben a szakaszában a piedesztál azt az eszményített, csak a versekben létező szerzőt illetné, aki ekkor szülővárosa számára még nem létezett: a nép ajkán a legendák varázslatos, garabonciás Csokonaija él, a diákokén a tréfás versek szerzője s a rend ellen fellázadó sorstárs alakja. 

Az Emlékkert kialakításának mozgatórugója az 1802-es tűzvész után elhagyatottan álló Nagytemplom mögötti terület kulturális, irodalmi, történelmi térré alakítása. Kerítéssel határolt szoborparkot terveztek ide, ahol elsőként Izsó Miklós Csokonai-szobrát állították föl, jelezvén a debreceniek elkötelezettségét a Csokonai-kultusz iránt. Itt kapott helyet átmenetileg a Haldokló oroszlán szobra, majd Tóth András „Hungáriá”-ja – aminek helyén ma a Bocskai-szobrot láthatjuk – a Gályarabok emlékoszlopa, és az a bronz hamvveder, amely a református egyház és a kollégium jótevői, Szombathy István és Veresmarty Zsuzsánna emlékezetét őrizte.


17. A polgárosodó Debrecen

A városkép változása

A 18. század végére a gazdasági élet irányítását kezükben tartó kereskedőcsaládok a város vezetésében is meghatározó szerepet kaptak. Kialakulóban volt az új társadalmi elit, amely már a nagyvárosi polgárságot tekintette mintának. Az új városkép kialakításában meghatározó szerepük volt a külföldről érkezett építőmestereknek. A  19. század első felében épült fel a Nagytemplom, a Református Kollégium és a Városháza is. 

A nagyerdei Fürdőház mint a társasági élet színtere

A természetes vizekben szűkölködő Debrecenben van Közép-Európa egyik legszebb gyógyfürdője, amelyet fák és virágok ölelnek körül. Története közel kétszáz évre nyúlik vissza, az állandóságot hirdetve ma is áll az egyszerűségében is gyönyörű, klasszicista stílusú épület, a régi Fürdőház, a mai Vigadó. Debrecen 1820-ban vette először fontolóra a „Feredőház” építésének tervét, amely1826-ban készült el. 

Polgári szalon

A polgárosodó Debrecen képét, hangulatát értékes műtárgyak jelenítik meg a látogatók előtt. Akad itt empire stílusú, porcelán berakással díszített cserépkályha, írószekrények, köztük egy urna alakú, amely formája, díszítése és egyedisége miatt a gyűjtemény egyik legértékesebb darabja. Láthatunk emellett pergamen és bőrkeretbe foglalt tükröt, szekrényórát, gyöngyház markolatú, vésett oroszlánfejben végződő díszmagyar kardot, de színes, rózsás gyöngyfüzérrel ékített üvegpoharat is.


18. 1848 emlékezete

„Én bízom a népben...”

A kiállítótérben a forradalmi események debreceni vonatkozásait ismerhetik meg alaposabban a látogatók.

1848. március 17-én érkezett meg Debrecenbe a város két követének jelentése, melyben a bécsi forradalomról is küldtek tudósítást. Miután a pesti események híre is megérkezett, a főbíró március 19-re összehívta a közgyűlést. A debreceniek már értesültek a pesti 12 pontról, így 19-én több ezres tömeg gyűlt össze a Városházánál. Az emberek a gyűlésterembe is bevonultak, szószólóik kijelentették, hogy a 12 pont tárgyalásában részt kívánnak venni. Ettől a szokatlan mozzanattól eltekintve a közgyűlés rendben, ünnepi hangulatban zajlott le. A városi nyomdát szabadnak nyilvánították, elrendelték a nemzetőrség felállítását, végül Kossuth Lajost Debrecen város díszpolgárává választották.


19. A történetíró kultusza

Thaly Kálmán élete és munkássága

Thaly Kálmán a 19. század második felének jellegzetes, meghatározó személyisége volt. Életének nagy részét Pozsonyban és Budapesten töltötte. A Magyar Történelmi Társulat, valamint a Századok történelmi folyóirat alapító tagja volt. Már az 1860-as évektől élénk figyelemmel fordult a Rákóczi-szabadságharc története felé. Elkötelezettségét több mint ötven mű születése jelzi.

A politikus, történész, költő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja 1881-től haláláig, azaz 27 éven keresztül Debrecen egyik országgyűlési képviselője volt. A város 1903-ban díszpolgárává fogadta.

„Olyan boldog vagyok, amiről fiatal koromban álmodoztam, amiért férfikoromban dolgoztam, azt öreg szolgájának megengedte érnem az Isten” – vallotta Thaly Kálmán önmagáról.


20. Múzeum a múzeumban

A tudás gazdag tárháza

Debrecenben az első muzeális közgyűjtemény, a Városi Múzeum viszonylag későn jött létre. Alapítása 1902 októberében történt, amikor Löfkovits Arthur, a Debreceni Műpártoló Egyesület ülésén felajánlotta a városnak 2500 darabos, értékes gyűjteményét. 1905. május 22-én, Csokonai Vitéz Mihály halálának századik évfordulóján a Füvészkert utcai gazdasági iskola első emeletén nyílt meg a Városi Múzeum. Gyűjteményei már a megnyitás után is  gazdagok és összetettek voltak: könyv- és kézirattár, régiségtár, képzőművészeti, néprajzi és természetrajzi osztály. A Déri Múzeum új helytörténeti kiállításának záró egysége a századelő múzeumának hangulatát idézi meg.


21. Csodakamra

Csipetnyi mindenség

A wunderkammer (csodakamra) a reneszánsz idején alakult ki a korábbi, ritkaságokból és egzotikus tárgyakból álló gyűjteményekből. A csodakamrában ezek mellett megtalálhatók voltak ásványok, különleges növények, állatok, értékes iparművészeti munkák, műszaki csodák, néprajzi, vallási és történelmi emlékek, valamint műtárgyak is. A gyűjtő a maga sajátos módján egyesítette az ember és természet alkotásait, a csodakamra hivatása volt ugyanis kicsiben megjeleníteni az univerzumot. A Déri Múzeumban berendezett csodakamrában különleges üveg- és ásványgyűjteményünkből válogattunk.


 

Különleges tárgyak a Déri Múzeum kiállításaiból

Hamvazó szerda (Szerelem bolondja), 1913, olaj-vászon

Benczúr Gyula festészetében jellegzetes tematikus csoportot alkotnak az amorettes kompozíciók. Az ezeken ábrázolt pufók, gyermekded figurák az antik Erósznak (Ámornak) leszármazottai, s olykor hétköznapi, zsánerszerű jeleneteken tűnnek fel. A tematikai csoport legszebb darabjai az 1890-es években születtek. E sajátos alkotások létrejöttét Bellák Gábor, a művész monográfusa két tényezővel magyarázza. „Benczúr 1890-ben veszítette el első feleségét, kinek halála nagyon megviselte őt. Ezek a furcsa égi és földi angyalszerű lények bizonyára vigaszt jelentettek neki mély gyászában.” A másik okot a nagyszámú portrémegrendelésben látta. Egy idő után a már monotonná vált arcképfestészet folyamatát szakította meg egy-egy kedves pufók gyermekalak megformálásával. A Déri gyűjteményben két, e tematikai csoportba sorolható festmény is található. Ebből egy látható az állandó kiállításban, Hamvazó szerda címmel. A festményen szárnyas angyalkák és patás kis Faun-figurák fogják közre a Szerelem bolondja címet is viselő bánatos bohóc alakját.

A szamárháton baktató, csalódott szerelmes bolond a karnevál végét követő kijózanodás megtestesítője. A láthatatlan, vidám, földöntúli gyermekek pajkos körtánca a minden bánaton diadalmaskodó életöröm kifejeződése.